in

Bréking – Sztrájk kezdődött a Tescónál

Bejelentette a Tesco áruházlánc győri tb- és bérszámfejtési csoportja által létrehozott sztrájkbizottság a munkaadó felé, hogy a törvényi előírásoknak megfelelve ma 14 és 16 óra között figyelmeztető sztrájkot tartanak

Bejelentette a Tesco áruházlánc győri tb- és bérszámfejtési csoportja által létrehozott sztrájkbizottság a munkaadó felé, hogy a törvényi előírásoknak megfelelve ma 14 és 16 óra között figyelmeztető sztrájkot tartanak – értesült a Magyar Idők. Ez azt jelenti, hogy nem sikerült megállapodni a multivállalattal a Győrben tervezett csoportos létszámleépítés kapcsán, vagyis a negyven utcára kerülő szellemi foglalkozású munkavállaló követeléseit egyelőre nem teljesíti a vállalat.

 

Megírtuk: az áruházlánc decemberben bejelentette, hogy közép-európai piacai támogatására az idén üzleti szolgáltató központot hoz létre Budapesten. Ez azzal jár, hogy az eddig Győrben lévő irodaközpont – ahol az összes magyarországi tescós dolgozó bérét számfejtik, illetve a kapcsolódó adminisztrációs feladatokat látják el – teljes egészében megszűnik. Az évek óta alkalmazott helyi munkavállalóknak a környéken nem tudnak hasonló munkakörben állást biztosítani.

„Arra az esetre pedig, amennyiben a mai napon sem születne egyezség, február 6-án reggel 8 órától határozatlan időtartamú sztrájkot hirdetünk a követeléseink érvényesítése érdekében” – írja a vállalatnak küldött, lapunkhoz is eljuttatott hivatalos értesítésben a sztrájkbizottság. A dolgozók jelezték: a sztrájk folyamatos, és addig tart, ameddig nem születik megegyezés.

Fotó: Kurucz Árpád

Közölték: az esetleges sztrájkok folyamán a sztrájkbizottság tagjai és a sztrájkban részt vevő munkavállalók a munkáltató képviselőivel továbbra is együttműködnek, nem csupán a követelések, hanem a személy- és vagyonvédelem biztosítása érdekében is.

Hangsúlyozzák: nem a cég 17 500 munkavállalójának helyzetét kívánják ellehetetleníteni azzal, hogy a sztrájk miatt mostantól megbénulhat a teljes áruházlánc fizetési rendszere – ami azzal járhat, hogy az alkalmazottak nem kapják kézhez időben már a januári bérüket sem –, hanem kritikussá vált helyzetükön kívánnak ily módon javítani.

Exkluzív részletek a szerdán megjelenő Magyar Nemzetben!

(Thurzó Katalin, magyaridok.hu)

Most pedig megkérjük valamire Sargentini kisasszony…

Tóta W. Árpád szerint a nemzeti oldal újságírói „buta selejtek”