in ,

Bréking! Magyarországon is kezdődik! El akarják bontani a XII. kerületi turulszobrot!

Átminősítené a turulszobrot a XII. kerület, és új második világháborús emlékművet állítana

Mindenszo.hu kommentár: nem a Turulszobrot kell eltávolítani, hanem Pokornit a Fideszből, és Ungváry szabadkőműves “történészt” kellene már eltiltani a történészi hivatásától. Ilyen ez a hálózat, így működik ez a hálózat! És most akcióba lendült!


 

Első világháborús emlékművé nyilvánítaná a budapesti XII. kerületi önkormányzat az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán lévő turulszobrot, amelyet a második világháború polgári és katonai áldozatainak emlékére állítottak 2005 októberében – írja szombati számában a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint egyidejűleg pályázatot írnának ki egy új második világháborús emlékhely terveire. Az önkormányzat olyan szobrot szeretne, amely vallástól, nemzetiségtől, társadalmi hovatartozástól független lenne. A kerület az új alkotás helyszínéül a Csaba és a Maros utca kereszteződését, a Városmajori templom mellett található területet tartja a legalkalmasabbnak. Az ingatlan egyházi tulajdonban van. Az új szobor annak a több száz áldozatnak kíván emléket állítani, akiket a nyilasok gyilkoltak meg a Maros utca 16. szám alatt az egykori zsidókórházban, a Városmajor utca 64-66. alatti Bíró Dániel Kórházban és az Alma utca 2. szám alatt működő zsidó szeretetotthonban 1945. január 12 és január 14-én.

Pokorni Zoltán polgármester már felkérte Cseh Gergő Bendegúzt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatóját, Kovács Tamás történészt, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját, valamint Ungváry Krisztián történészt, hogy vizsgálják meg, kik azok, akik népellenes bűncselekményeket követtek el, és így méltatlanok arra, hogy a nevük szerepeljen mind a jelenlegi, mind a jövőbeni emlékművön. A vizsgálat négy háborús bűnökkel vádolható személyt talált, köztük Pokorni Józsefet, a jelenlegi polgármester nagyapját, aki nyilasként részt vett a városmajori tömeggyilkosságokban, nevét már el is távolították a turulszoborról. A turulszobor átminősítéséről szóló előterjesztésről csütörtökön szavaznak a helyi képviselő-testületben.

 

(pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Szabályos zarándoklat volt Benedek Tiborért – Több ezres tömeg gyűlt össze emlékezni – Videó

USA mintára a Momentumos Donáth Anna máris elkezdte szervezni a magyar anarchiát!