in ,

BRÉKING! – Jurák Kata: Pszichoszektában is tevékenykedett Szél Bernadett.

Elképesztő…

ÉVTIZEDEK ÓTA A SOROS-HÁLÓZAT VONZÁSÁBAN

SZÉL BERNADETT A PSZICHOSZEKTÁNAK NEVEZETT HUMANISTA MOZGALOMBAN IS TEVÉKENYKEDETT
Pártpolitikai pályafutása előtt több olyan szervezettel tartott kapcsolatot Szél Bernadett, amelyek Soros Györgyhöz köthetők. Ilyen a Humanista Mozgalom is, amelyet egyes német sajtótermékek pszichoszektának is neveznek. Az LMP miniszterenök-jelöltje korábban is számos, a spekuláns számára fontos társadalompolitikai célokért dolgozott.

Szél Bernadett évtizedek óta több szálon kötődik a Soros-hálózat egyes tagjaihoz. Az egyik ilyen szervezet a Humanista Mozgalom, amelyet Németországban egyes helyi sajtóorgánumok pszichoszektának neveznek. Az előzményekről érdemes tudni, hogy 1984-ben számos helyen alapított pártot az újhumanista mozgalom, amelynek atyja Mario Luis Rodríguez Cobos, írói álnevén Silo. A társaság a külső szemlélőnek alulról szerveződő bázisdemokratikus mozgalomnak tűnik, valójában „fentről” mondják meg az egyedül érvényes igazságot, és egy beetető időszak után lelki nyomást gyakorolnak a tagokra.

A beszervezettek jellemzően fiatal felnőttek, akik barátságos, vidám és összetartó társaságban találják magukat, és akik a heti kötelező, tízfős csoportokban zajló megbeszéléseken kerülnek egyre közelebb a mozgalomhoz, amely tudatosan használ pszichológiai módszereket a kritikai gondolkodás kikapcsolására. Miközben a csoporttagok ötletei iránt nyitottak, a megvalósítást a csoportvezető a maga céljai szerint irányítja.

Szél Bernadett nem igazán nyilatkozik a Humanista Mozgalomban betöltött szerepéről, bár egy tavalyelőtti interjúban elejtett mondatából arra lehet következtetni, hogy figyelemmel kíséri annak sorsát. A mozgalomból avanzsálódott Magyar Humanista Párt egyébként a Facebook-oldalán a migránsok betelepítését szorgalmazza, és tagadja a Soros-tervet, emellett éles kormánykritikát fogalmaz meg. Mindez egybecseng az LMP miniszterelnök-jelöltjének álláspontjával.

A Soros által támogatott Védegylet tagjai a Humanista Párt, részben pedig a Lehet Más a Politika (LMP) helyi szervezetek alapítói. A Védegylet felügyelőbizottságának elnöke a liberális körökben jól ismert Székely Mózes, aki a rendszerváltozás idején a legváltozatosabb érdeklődési körű fiatal értelmiségi csoportosulások körül mozgolódott. Főtitkárhelyettese Várady Tibor jogász volt, aki egyúttal a Humanista Párt elnöke, és aki Papp Réka Kingát személyesen adta össze barátnőjével a Batthyány téren. De érdemes megemlíteni, hogy ekkor már Schiffer András is a Védegylet oszlopos tagja volt, mindamellett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa és az LMP alapító tagja.

A liberális Védegylet mögött már bizonyítottan Soros György áll, aki 2006-ban a magyarországi választási kampány kezdete előtt 43,5 milliárd forintos extra adományt nyújtott az általa alapított szellemi kiképzőközpontnak, a budapesti Közép-európai Egyetemnek (CEU). Annak az intézménynek, amelyet tavaly a perui író, Mario Vargas Llosa is támogatásáról biztosított. A 2010-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett író állásfoglalása nem meglepő annak tudatában, hogy ő Peruban a drogliberalizációs bizottságok oszlopos tagja. Az írót egyébként évtizedek óta a Soros-támogatottak között említik a nemzetközi sajtóban.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A migránsokért tüntetett 2015-ben az LMP társelnöke

Emlékezetes, hogy miután napvilágra került az 1993-as Soros-évkönyv, amelynek tanúsága szerint Szél Bernadett 16 évesen a milliárdos pénzén Connecticutban, egy elit gimnáziumban tanult, az LMP társelnöke részleteket is elárult az amerikai útról: bejárta New York Cityt, és más „borzalmas imperialista dolgokat” is művelt. Hazatérése után több, Soros Györgyhöz köthető szervezetben vállalt szerepet, köztük a migránsok betelepítésével foglalkozó Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületben, amelynek 2002-től programvezetője volt.

Felbukkant az MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodájánál is, ezután pedig a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa lett. Nem meglepő, hogy tudományos munkássága alatt olyan kedvelt liberális témákkal foglalkozott, mint a korrupciókutatás, az alternatív közgazdaságtan vagy a családszociológia. Vélhetően a perui őslakosok identitásának feltérképezése is izgalmas lehetett, mivel 2006-ban ennek kapcsán terepmunkán is részt vett. A kutatási csoport tevékenységéről, a terepgyakorlat részleteiről sajnos nem találtunk információt a Corvinus egyetem honlapján, csak annyit, hogy EU-s pénzből finanszírozták.
(Jurák Kata, magyaridok.hu)

Bayer Zsolt – Fejlövés

Gyász – Meghalt Barsiné Pataky Etelka a Fidesz korábbi EP képviselője