in , ,

Beismerte járványügyi tétlenségét az EU, von der Leyen bocsánatot kért az olaszoktól

„A járvány kezdetén nem voltunk ott időben, amikor Olaszországnak segítő kézre volt szüksége”

„A járvány kezdetén nem voltunk ott időben, amikor Olaszországnak segítő kézre volt szüksége” – jelentette ki Ursula von der Leyen csütörtökön, az Európai Parlament részben online megtartott plenáris ülésén. Ezzel már a bizottsági elnök is beismerte az EU kudarcát a járványügyi válságkezelés területén.

Az Európai Bizottság elnöke bocsánatot kért az olaszoktól, amiért nem segítettek akkor, amikor a járvány tömegessé vált az országban – számolt be róla az Origo.

Igaz, hogy erre senki nem volt felkészülve, de az is igaz, hogy nem voltunk ott a legelején, amikor Olaszországnak segítő kézre volt szüksége. Emiatt Európa elnézést kér

– mondta Ursula von der Leyen.

Olaszországban több mint 21 ezren haltak meg a betegség miatt. Az olaszok uniós zászlók égetésével fejezték ki haragjukat Brüsszel tehetetlensége miatt.

Korábban már Mauro Ferrari, az Európai Kutatási Tanács (EKT) elnöke is beismerte Brüsszel tehetetlenségét, amikor erre hivatkozva jelentette be lemondását.

Rendkívül csalódott vagyok a koronavírus-járványra adott európai válasz miatt. (…) Elvesztettem a hitem a rendszer iránt. Eleget láttam az Európai Unió tudományos irányításából és politikai működéséből

– indokolt a szakember.

Ursula von der Leyen ráadásul egy a napokban közzétett írásában már korábban is elismerte, hogy

Brüsszel rosszul kezelte a válságot.
Igen, ez az igazság: Európát eleinte részben sokkolta a láthatatlan ellenség és a példa nélküli méretű és gyorsaságú válság. A kezdeti hibákra ma is fájó visszagondolni

– fogalmazott Európa vezetője.

(888.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

2 Comments

Leave a Reply

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Az utca embere beszólt végre Korózs Lajosnak – “Az a bajod, hogy hülye vagy!” – Videó

Ezt sem az EU küldte – Szijjártó: Kazahsztán 100 ezer maszkot adományozott Magyarországnak