in ,

Bayer Zsolt – Változnak az idők (2.)

HÚSZ ÉVE MÉG NEM FOLYTATTUNK VITÁT ARRÓL, HOGY KI A HŐS ÉS KI NEM AZ

Nos, kedves olvasó, elérkeztünk ahhoz a nagyszerű pillanathoz, amelyben kiderül végre, ­miért lett aktuális hirtelen egy húsz évvel ezelőtti írásom. A leplet e titokról a következő – döbbenetes fotókkal illusztrált – hír rántja le:

 

„Ürüléket dobáltak és drótvágókkal rohamozták meg a kerítést a menekültek. Körülbelül nyolcszáz menekült esett neki a hat méter magas kerítésnek az észak-afrikai Ceutánál. A magyar–szerb határon felhúzott kerítésnél is nehezebb akadályt küzdött le sok száz afrikai határsértő az észak-afrikai spanyol enklávénál. A hat méter magas szögesdrótos dupla kerítést mintegy nyolcszázan rohamozták meg drótvágókkal és más szerszámokkal, közülük a rendőrség közlése szerint 602-nek sikerült bejutnia spanyol területre, ahol összecsaptak az egyenruhásokkal. A bevándorlók oltott mésszel védekeztek a rendőrök ellen és ürülékkel megtöltött palackokkal dobálták őket. Összesen 16 határsértő és öt rendőr került kórházba.

Fotó: Reuters

A többi kerítésen átjutó afrikait pedig az ideiglenes befogadóközpontban helyezték el és vették nyilvántartásba. A Marokkó területére beékelődő spanyol enklávénál hónapok óta nem voltak határincidensek, és idén jóval kevesebben próbálkoztak a bejutással, mint az előző év azonos időszakában.”

Íme, itt a kapocs, amely összeköti a múltat és a jelent!

Egyszersmind azt is ki kell mondanunk végre: nincs ennél tökéletesebb, hibátlanabb, kifejezőbb, hátborzongatóbb szimbóluma a mai világnak!
Igen, barátaim, húsz esztendeje röviden fellobbanó vitát kezdtünk honfoglalásról, nemzeti mítoszokról és kollektív emlékezetekről, felidéztünk nagy időket és nagy hősöket, megidéztük Alarikot és Guthrumot, Stilichót és Robin Hoodot, megidéztük Árpád vezér szellemét és a csak deheroizálásban utazó kis senkik szellemtelenségét, és feltettük a kérdést, hogy vajon e kis senkik miért éppen minálunk felülreprezentáltak, ráadásul állan­dóan.

Aztán a felvetett kérdéseket belefojtották a nem létező antiszemitizmus büdös kis pocsolyájába, és elmúlt a meg sem kezdett vita, kihunyt minden kérdés, hiszen nincsenek már Settembrinik sem, Naphták sem, a korszerűtlen Hans Castorpok már Madame Chauchat testén sem mernek átnézni, ugyanis egyrészt fogalmuk sincs, valóban madame-ot látnak-e majd, másrészt azt sem tudhatják, nem jelenti-e fel őket a madame zaklatásért, de majd csak akkor, amikor már el is felejtették az átnézést…

De azért akkor, húsz esztendeje legalább egy újságcikk erejéig leíródott az a mondat, hogy „Hazát véren szokás venni, vérrel szokás megvédeni, még akkor is, ha ez a mondat olyan idétlennek, szentimentálisnak és félelmetesnek tűnik egyesek szemében.” S leíródott az is Friedell mestert idézvén, miszerint „A múlt a dolgok fölé fátyolfüggönyt húz, amely elmosódottabbá és homályosabbá, de titokzatosabbá és meggyőzőbbé is teszi őket: minden elfolyt történés valami mágikus történés csillogásában és illatában jelenik meg nekünk. Éppen ebben rejlik a történelemmel való foglalkozás legfőbb vonzereje.”

Íme hát az aktualitás, vagy mondhatnánk, a különös párhuzamosok, amelyek soha sem fognak találkozni a végtelenben. Leginkább azért, mert a végtelen redukálódott kissé, úgy nagyjából a ceutai budira és egy fandli szarra. S igen, ez az a pont, nyájas olvasó, amikor kifejezett óhajom és sóhajom száll a szigorú olvasószerkesztő felé, elrebegvén a könyörgést, ne javítsa át a szart semmire, mert a mi szimbólumunk, a korszellem és a kor hangulata éppen ez és éppen így: a szar!

Húsz éve még nem folytattunk vitát arról, hogy ki a hős és ki nem az, és mit kell kezdeni kollektív emlékezetekkel és kollektív hős mítoszokkal, és arról is persze, hogy hazát véren szokás venni és vérrel szokás megtartani.

És itt fordul egyet jó I. Lothar császár a prümi kolostor kissé már dohos kriptájában, és elrebegi újra álmában az örök és végtelenül aktuális mondatot: Tempora mutantur et nos mutamur in illis – vagyis változnak az idők, és mi is változunk bennük.

S íme, itt az új hős: a saját szarát hajigáló szubszaharai izé, aki megérkezik a kerítéshez, az országhatárhoz, mondhatnám rémesen korszerűtlenül, hogy államhatárhoz, Staatsgrenze, mondanánk poroszosabban, illiberálisan, és előveszi az új fegyvert.

Húsz éve az nem tetszett a liberális atyafiaknak, hogy vannak hősök és hősi mítoszok, továbbá hogy hazát véren szokás venni. S ím, ez a probléma megoldódott önmagától, győzött a korszellem és a szép, új világ! Hazát ma szaron szokás venni!

A Madagaszkár című, remekbe szabott animációs filmben van két csimpánz, akik a kakijukat dobálják a látogatókra. Aztán megszöknek az állatkertből, és emberi ruhába bújva álldogálnak a New York-i pályaudvaron, amikor rájuk ront a rendőrség. És akkor az egyik csimpánz azt mondja a másiknak: – Ha van nálad kaki, most vedd elő!

Íme, felebarátaim, a Madagaszkár megelevenedett és megérkezett Ceutához. Ott állnak, és hajigálják a szart, mert van náluk. Illetve legyünk egészen pontosak: csak az van náluk, de az mindig náluk lesz. És ezentúl használni is fogják. Bárhol, bármikor.

Miután majd áthajózták őket a Gibraltáron, egy Pedro Sánchez nevű idióta uralta Spanyolhonba mint a jövő reménységeit, a munkaerőpiaci problémák megoldóit, a demográfiai katasztrófa rendbetevőit. Igen, jönnek, dobálják a szart, az európai liberális „értelmiség” és média pedig alig-alig tudja visszatartani apró sikkantásait, annyira odavan a gyönyörűségtől.

Ugyanis nekik nincs ennél nagyobb gyönyörűség: megérkeztek végre az új honfoglalók, akiknek nincsenek nemzeti önazonosságaik, nincsenek kulturális determináltságaik, nincsenek holmi gyökereik – semmijük sincs, csak a szaruk, amit viszont szívesen hajigálnak bárkire és bármire.
Ők a liberális európai értelmiség reménysége. Egyszersmind ők a jövő. Ők a legtökéletesebb szimbólumai ennek a világnak.

És örvendezzünk mi is. Így ugyanis egészen pontosan láthatjuk, honnan kell majd elkezdeni újra, és milyen eszközökkel.

Pontosan tudhatjuk, hogy elérkezett az Alarikok, Guthrumok, Stilichók és Robin Hoodok ideje. És az Árpádoké. És a véren vett hazáé. Mert máshogy nem fog menni.

(forrás: Bayer Zsolt, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Apáti Bence – Az elégtétel napja

MAGYAR ÚSZÓ SIKER! – Úszó Eb: Jakabos és a férfi 4×100-as gyorsváltó is döntős