in ,

Baloldali szakértő: nem lesz semmi Karácsony népszavazási kezdeményezéséből

LATTMANN TAMÁS SZERINT ADMINISZTRATÍV OKOKBÓL NEM LESZ SEMMI A FŐPOLGÁRMESTER KEZDEMÉNYEZÉSÉBŐL

Karácsony Gergely ma reggel jelentette be, hogy ő is népszavazást kezdeményez, viszont a terveinek kétséges a megvalósulása. Most Lattmann Tamás, a 2018-as választások előtt a baloldal miniszterelnök-jelöltjének felajánlkozó jogász azt közölte a Facebook-oldalán:

„a Karácsony Gergely által kezdeményezett népszavazásból nem lesz semmi​.”

 

 

A korábban többször is botrányba keveredő Lattmann szerint a kormány népszavazása mellett aligha lesz idő még egy referendumra. A nemzetközi jogász elmondta, hogy mindennek adminisztratív okai vannak, mivel Karácsony Gergely kezdeményezése már

„belecsúszik” az országgyűlési választások kampányába, amikor nem lehet országos referendumot tartani.

Mindez reális forgatókönyv lehet, mivel lapunk értesülései szerint a népszavazást januárban vagy februárban tarthatják, ami után az országgyűlési választások közelsége miatt nincs lehetőség még egy referendum megtartására.

Karácsony lépése valószínűleg egy válaszreakció arra, hogy ma reggel Orbán Viktor bejelentette: a kormány népszavazást indít a gyermekek védelméről, miután egy kormányrendelet ismét lehetővé teszi, hogy országos referendumot kezdeményezzenek. Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt: a főpolgármester bejelentése valószínűleg blöff, mivel a Fudan Egyetem ügyében, az autópálya-koncessziók kérdésében, valamint az antitestszűrés témájában is „nyitott kapukat dönget Karácsony Gergely”.

 

(Máté Patrik, magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Kocsis: Gyurcsány egy burkolt, de jól érthető „anyázással” válaszolt a miniszterelnöknek