in , ,

Baj van! Az ellenzéki polgármesterek betelepítést akarnak!

Az októberi önkormányzati választásnak különösen nagy tétje van

Nagy veszély a településekre a bevándorlók betelepítése

Halász János: Tele van a magyar ellenzék migránspárti polgármesterekkel

Az októberi önkormányzati választásnak különösen nagy tétje van, a bevándorláspárti európai baloldal ugyanis minden szinten ki akarja építeni a hálózatát a tagállamokban. Kormányzati és önkormányzati szinteken is olyan politikusokat akar pozícióba helyezni, akik hajlandók a migránsok elosztására és betelepítésére – mondta Halász János. Mint a Fidesz-frakció szóvivője fogalmazott, a magyar ellenzék is tele van migránspárti polgármesterekkel, „díszpéldányuk” Botka László, Szeged szocialista vezetője, aki „kezdettől fogva támadja a kerítést”, az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként meg is ígérte a lebontását. Botka László külön egyeztetett Martin Schulz-cal, „a bevándorláspárti európai szocialisták akkori vezetőjével”, és nyilvánvalóvá tette, hogy Szeged tárt karokkal fogadja a migránsokat – fűzte hozzá.

Ismert: Botka a 2015-ös migránsválság csúcspontján a Népszabadságnak arról beszélt, hogy „a város lakosságát egyáltalán nem zavarták a menekültek”, és leszögezte, hogy „a drótkerítés fizikailag sem tartja vissza azt, aki át akar jönni a határon”. Egy hónappal később pedig úgy nyilatkozott: „Magyarország igazi problémája nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás! Egész Európa azon »kacag«, hogy pont a Fidesz-kormány az élharcosa – ostoba, magyar nyelvű (!) plakátokkal, támogatógyűjtő »konzultációval«, teljesen hasztalan 175 km-es drótkerítéssel – a menekültek elleni küzdelemnek.” De maga Martin Schulz is arról beszélt 2016 márciusában, hogy „Szeged elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni”.

– Az ellenzék szombathelyi polgármesterjelöltje, Nemény András is bevándorláspárti, támogatja a migránskvóta bevezetését. Ez azt jelentené, hogy futószalagon osztanák szét Európa különböző városaiban, így a magyar településeken is a migránsokat – folytatta Halász János. Emlékezetes, Nemény ugyancsak a 2015-ös migránsválság közepén azt fejtegette, hogy „a bevándorlók közel sem jelentenek akkora problémát, és van rá egy jó, valós válasz, az Európai Unió kvótarendszere”.

Budapest 2015-ben ízelítőt kapott abból, milyen lenne, ha befogadáspárti volna a kormány
Fotó: Kurucz Árpád

 

A Fidesz frakciószóvivője a nyíregyházi ellenzéki polgármesterjelöltet, Jeszenszki Andrást is bevándorláspártinak nevezte, aki „ugyancsak támadja a magyar kormány bevándorláspolitikáját”. Jeszenszki 2015. szeptember 6-án azt írta ki közösségi oldalára, hogy „Orbán dühöng és kibújik a felelősség alól. Pénteki rádiónyilatkozata alapján a menekültek vonulásáért, az éhségsztrájkokért, a felfordulásért és a Magyarországon rekedt emberek kétségbeeséséért mindenki hibás, csak a magyarok nem. Így Európa, a németek és maguk a migránsok.”

A migránsbarát ellenzéki politikusok sorát gyarapítja továbbá Legény Zsolt is, aki 2006–2010, valamint 2014–2018 között volt az MSZP országgyűlési képviselője, jelenleg pedig a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listáján szerepel. Ő 2016. szeptember 21-én a kvótanépszavazás hajrájában azt fejtegette, hogy nincs semmiféle kötelező kvóta az unióban.

– Napirenden sincs a kötelező betelepítési kvótára szóló javaslat, ami csak egy javaslat lett volna, nem egy határozott azonnali döntés, szóval nincs már ilyen javaslat sem – jelentette ki Legény Zsolt.

Halász János felhívta a figyelmet arra, hogy azokban a külföldi városokban, ahol a polgármester bevándorláspárti és segíti a migránsok betelepítését, ott rohamosan romlik a közbiztonság, megnő az erőszakos bűncselekmények száma és vége van az ott élők nyugalmának. – Az ellenzék bevándorláspárti polgármesterjelöltjei nagy veszélyt jelentenek a településekre – jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője, aki ezért arra kérte az embereket, hogy október 13-án szavazzanak a nyugalomra, a biztonságra, szavazzanak a Fidesz–KDNP jelöltjeire.

(magyarnemzet.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Berki keményen nekiment Karácsonynak – Videó

Bréking! Zseniálisan megtrollkodták Karácsony Gergely sajtótájékoztatóját! Szólt a cirkuszi zene – Videó