in ,

Aztamindenit! – Engdahl: Jövőre Orbán kapja a Nobel-békedíjat

Hoppá!

NEW EASTERN OUTLOOK

Orbán Viktort javasolja a következő béke Nobel-díjra a világ keleti felével foglalkozó, tekintélyes portálon író William Engdahl stratégiai kockázatelemző, több befolyásos könyv írója. Cikkét azzal kezdi, hogy a díjat odaítélő norvég bizottság általában globalista szempontok szerint ítéli oda a díjat és azt olyanok kapják, mint Kissinger, Obama vagy az EU. „Mindazonáltal Magyarország bátor miniszterelnökét, Orbán Viktort szeretném jelölni a kitüntetésre. Ezután rátér a kvótareferendum sikerére és azt írja, több mint 3 millió magyarral együtt szembeszáll „az Európai Unió nem megválasztott, arctalan bürokratáinak destruktív követeléseinek”. A cikk második alcíme: „Soros szerepe”. Ebben leírja, a spekuláns mocskos keze miként nyúlt bele a referendumba. Idézi a népszavazással kapcsolatban az Európai Parlament szocialista frakcióvezetőjét, Gianni Pittellát, aki a referendum eredményét „bizarr módon” Európa szempontjából győzelemnek értékelte. Majd ismerteti, hogy egy nemrégiben napvilágot látott, a Nyílt Társadalommal kapcsolatos dokumentum szerint Pitella Soros egyik „megbízható szövetségese” az Európai Parlamentben. Pitelláék finanszírozták a DK „Maradj otthon” plakátjait is. Engdahl ezután kitér arra,  hogy a referendumot ellenző magyarországi szereplők közül több viseli „Soros frontszervezetei mancsának lenyomatát”. Mint a Magyar Helsinki Bizottság. A zárófejezet címe: „Menekültlázadásokat terveznek Magyarország ellen?”. Ebben ismerteti, mit terveznek a Soros-támogatást élvező szervezetek.  (Engdahl legutóbbi, tavaly németül Die Denkfabriken címmel megjelent könyve arról szól, hogy a politika és az agytrösztök miként manipulálják a sajtót. E könyv magyar megjelenésének is annyi esélye van a hazai balliberális monopóliuma  alatt álló könyvkiadói- és terjesztői helyzetben, mint annak, hogy holnap a nyugati sajtó igazat ír Magyarországról.)

 

SPUTNIK

Matteo Renzi olasz miniszterelnök erélyesen megtámadta a V4 (visegrádi) országokat, és követelte, vagy fogadjanak be menekülteket, vagy csökkentsék a nekik juttatott uniós pénzeket. Hozzátette, Róma e követelés élharcosa akar lenni. /Miután ez a külföldi kezdeményezés is a magyar nép érdekei ellen irányul, taps a balliberális oldalról, közöttük Halmai Kataliné, az osztrák tulajdonos által felfüggesztett Népszabadság brüsszeli tudósítójáé, akinek twittere a cikkbe ágyazva szintén látható./

                                                               *             *             *

Sir John Sawers, az MI6 brit elhárítás volt főnöke a BBC 4 rádiónak nyilatkozva kijelentette, a nemzetközi kapcsolatok terén a nyugati hatalmaknak nincs koherens stratégiájuk és képtelenek megérteni, hogy az erőegyensúly megváltozott. Kiemelte: a világ olyan korszakba lépett, amely a hidegháborúnál is veszélyesebb.
                                                               *             *             *

Őrjöng a szaúdi kormány, amiért amerikai állampolgárok mostantól amerikai bíróság előtt perelhetik a sejkséget a 9/11-es terrortámadásban való szaúdi részvétel miatt. A totálisan irányított szaúdi sajtó vezérürüjében most megjelent cikk arról számol be, hogy megtorlásul Szaúd-Arábia pénzt fog adni az USA beperlésére bíróságokon világszerte. Hiszen az Egyesült Államok oly sok embert ölt meg és az életükért nem fizetett egy centet sem. De a cikk felsorol más ellenlépéseket fontolgatását is.

 

RT

Az Európai Parlament a demokratikus értékeket úgy segíti elő, hogy az újságírókat a terroristákkal egy kategóriába helyezi címmel ír arról az RT, hogy az EP külügyi bizottságának tagjai (a bizottság elnöke a néppárti neokon Elmar Brok)  határozatot fogadtak el, amely az orosz média „fenyegetését” az Iszlám Állam fenyegetésével teszi egyenlővé. A határozat: „Tény, hogy társadalmunkat a Kreml és nem állami tényezők, mint az Iszlám Állam ellenséges propagandával és dezinformációval veszik célba”. /2015-ben Andrew Lack, az amerikai állami rádiózást irányító szervezetek neokon elnöke jelentette ki, hogy az RT a Boko Harammal és az Iszlám Állammal egyenlő terrorszervezet. /

*             *             *

A „rasszizmus ellenes” liberális imperialisták halálos rasszizmusa címmel Neil Clark, vezető brit lapok újságírója az orosz hírtévé angol nyelvű portálján írt hosszú cikkében mutatja be, az általuk vélt rasszizmus minden jelére sikongató liberálisok milyen mélyen és egyöntetűen hallgatnak, ha emberek millióit gyilkolják le a nyugati szövetségesek. Mint amikor most az amerikai légierő az amerikai-orosz tűzszüneti megállapodás után ölt meg szíriai katonák tucatját. És milliókat közel-keleti országokban. De az igazi antirasszisták előtt világos, hogy minden emberi élet egyenlő. Vagyis a nemzetközi jognak vonatkoznia kell ugyanúgy az USA-ra, Nagy-Britanniára, Izraelre és szövetségeseikre. Az utolsó két mondat: „Itt az ideje, hogy a valódi antirasszisták visszavegyék az antirasszizmust a Nyugat-barát liberálisoktól. Mielőtt e rasszista, az erény füstjét eregető hamis figurák nem kezdik el ’humanitárius’ harmadik világháborújukat”.

 

DIE PRESSE

A német kormány mostantól ugyanazt kívánja tenni, mint az osztrák: a más uniós országokból jövő emberek öt éven át nem kaphatnak szociális és egyéb támogatást, ha nem dolgoztak. Egy erre vonatkozó törvényjavaslatot tegnap nyújtott be a Bundestagnak a munkaügyi miniszter.

 

THE NEW YORK TIMES

Amikor az európai szélsőjobb eljött értem címmel (Amerikában magyarázat nélkül is ismerik a milliószor idézett niemölleri mondást, amely úgy végződik, hogy amikor értem jöttek senki nem maradt…) írt, pozsonyi keltezésű cikkében Alena Krempaska (szexuális másságú élharcosnő) azzal kezdi élményeit, hogy este 11-kor éppen kisétált az Emberjogi Intézetből hazafelé bandukolva többször arcon vágták, miközben valaki azt kiabálta neki, hogy „Smer kurva”. (A Smer a Szlovákiát kormányzó szocdem párt neve.)  Négy órával korábban egy korrupció elleni tüntin vett részt. Ott volt Peter Weisenbacher, LGMT (jól írtam az LGBT-t?) aktivista kollégája is. Aki Orbán nevét keresi, ugorjon a cikk közepére. A nácik és sztálinisták később jönnek, majd a cikk legvégén a csattogó náci csizmák rémképe. (A nyugati sajtó, rohadj meg náci-populista-idegengyűlölő-nacionalista Magyarország témájú,  hatmilliomodik körüli cikkeinek szemléjét lásd ma is a Klubrádióban.)

 

A NÉPSZABADSÁG-ÜGYRŐL:

Változatlanul tele a világsajtó, változatlanul a kormányt okolva a felfüggesztésért, és változatlanul egyetlen egy médium sem jelezte, hogy a kételyek tisztázására megkísérelte elérni az ügyben az osztrák tulajdonost.

 

RT FRANCAIS

A Nyugat a felelős a szíriai háborúért”, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a francia TF1 televíziónak adott interjújában. Elmondta azt is, a nyugati beavatkozások előtt Líbia vagy Irak nem jelentett veszélyt „Párizsra, a Riviérára, Belgiumra, Oroszország vagy az Egyesült Államokra nézve”.

 

KONJUNKTION

A világsajtó számos, elsősorban független hírforrása emeli ki azt, hogy a legutóbb meghekkelt Clintonné-féle emailek egyike egyértelműen bizonyítja, az USA tudott arról, hogy a Katar és Szaúd-Arábia az Iszlám Államot támogatja.

 

COUNTERPUNCH

Röhejesnek és szánalmasnak nevezi az ismert amerikai hírportál jegyzete az IMF-nek a hét végi washingtoni közgyűlésén tartott ülését, amelyen – mint beszámolt róla a Latin American Herald Tribune – a „globális elit” „nagyobb kereskedelmi nyitottságot akar a populizmus megállítása érdekében”. Vagyis pont azt akarják még tovább erőltetni, ami miatt a „populizmus” erősödik.

 

PRESS TV

Anszarullah, a jemeni huszik vezetője kijelentette, „Szaúd-Arábia az USA lakájaként el akarja pusztítani a muzulmán világot és a képmutatás zászlóvivője”. Elítélte azt az országa ellen a napokban végrehajtott szaúdi légitámadást, amelynek 140 áldozata volt. Az Egyesült Államokról kijelentette, a népek megmentőjeként akar pózolni, miközben hatalmas méretekben követ el emberiség elleni bűntetteket.

*             *             *

Szajjed Hasszan Naszrallah sejk, a libanoni Hezbollah ellenállási mozgalom vezetője tegnap Bejrutban kijelentette, a palesztinok új intifádája a helyes választás, hogy harcoljanak hazájuk izraeli megszállása ellen. Undorát fejezte ki a Jemen pusztítását munkálkodó szaúdi rezsimmel kapcsolatban is, hangsúlyozva, Rijad azért bombázza Jement, mert az nem hajlandó alávetni magát a szaúdik parancsainak.

 

RT DEUTSCH

Nyílt levélben követel magyarázatot az ARD és ZDF programigazgatóitól Dr. Mohssen Massarrat, az Osnabrücki Egyetem professzor emeritusa arra, hogy miért hallgatta el Németország két vezető közszolgálati adója  teljesen a Jemen elleni szaúdi tömegmészárlást.

 

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

Obamát már 2015-ben figyelmeztették arra, hogy az USA-t könnyen vádolhatják bíróság előtt háborús bűnök elkövetésével, ha támogatja Szaúd-Arábiát annak Jemen elleni háborújában. Ennek ellenére az USA 1,3 milliárd dollár értékű fegyvert adott el Rijadnak.

*             *             *

A CNN-en Christian Amanpour interjúvolta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert. Az orosz „Pussy Riot”-ról kérdezte (Lázadó Pinák). Lavrov azt felelete, az amerikai elnökválasztás körül is vannak pinák. Amanpour az asztalra borult a röhögéstől. A cikkhez videó mellékelve.

*             *             *

Erdogan török elnök 400 török NATO-tisztet bocsátott el a puccsban való gyanított részvételük miatt.

 

WORLD NEWS REPORT

A Reuters brit hírügynökségre hivatkozva Washingtonnak rendkívül kínos hírről számol be a világhírekkel foglalkozó portál: Kína hivatalosan megerősítette, hogy Rodrigo Duterte (az Obamát az édesanyjába küldő Fülöp-szigeteki elnök, aki azt is kijelentette, hogy vége a Fülöp-szigetek és Amerika eddigi viszonyának) Kínába látogat.

 

DAILY KENN

Halálra köveztek egy 31 éves amerikai kutatónőt Addisz Abbebában, Etiópia fővárosában, amikor kocsiját nagy kövekkel dobálták meg. A hét végén kormányellenes tüntetések során hasonló incidensekre került sor. 55-en vesztették életüket. A politikailag nem „korrekt” blog hozzáteszi: „Az etiópok átlagos IQ-ja 68, azaz két ponttal a retardáltság szintje alatt”. Az ottani amerikai nagykövetség tegnap számot adott a kedden megölt amerikai állampolgárról. Az Amnesty International azt követeli, hogy indítsanak vizsgálatot, miként kezelték a biztonsági erők a hétvégi tüntetéseket, amelyeket az Oromijában tartott népszerű kulturális fesztivállal egyidejűleg tartottak.

 

TASS

Manilo Di Stefano, az olasz ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (a felmérések szerint ma a legnépszerűbb párt) második számú vezető politikusa kijelentette, az Oroszország elleni szankciókat meg kell szüntetni, mert teljesen haszontalanok és sértik az olasz érdekeket. Hozzátette, a szíriai szankcióknak is véget kell vetni, mert azok a szíriai nép szenvedését növelik. Ugyanakkor el kell vágni a terroristáknak fegyverszállítást.

 

(lovasistvan.hu)

SZÉL BERNIKE, EZT NÉZD – Indul a Soros-terv: több mint százezer migránst akarnak Macedóniába telepíteni

Úgy tűnik neki helyén a szíve – Márfi Gyula érsek véleménye a migránsokról