Akár száz nap múlva is lehetnek országgyűlési választások Magyarországon, amelyen 2022-ig szóló felhatalmazást adhatunk. A szabad választások történetében először nem kérdés az, hogy melyik párt lesz az első helyezett, de félreértés ne essék: az első nem feltétlen győztes. Az alábbiakban a Fidesz sikerének tíz okát elemezzük.

2017-ben a Fidesz népszerűsége a legtöbb közvélemény-kutatónál emelkedett. Azoknál is, akik ennek nem örültek. A Mediánnál például a teljes népességben a januári 37 százalékról decemberre 39, Závecz Tibor kutatócégénél 26-ról 33, a Nézőpont Intézetnél pedig 34-ről 37 százalékra.

A legvalószínűbb listás választásieredmény-előrejelzések pedig a 45–60 százalék közötti sávban mozogva a 2010. tavaszi hősidőket idézik. Lehet rossz szándékot sejteni az egyik vagy a másik publikációnál, s altatásra vagy éppen az alvó választók mozgósítási szándékára gyanakodni, de talán érdemesebb ennél mélyebbre is tekinteni.

A kormánypárt népszerűségemelkedésének oka biztosan nem olyan egyszerű, mint elsőre látszik. Nem csupán a kormányfő kedvező megítélésére vagy az ellenzéki pártok ügyetlenkedésére vezethető vissza. Tagadhatatlanul fontos tényezők ezek is, de inkább a szavazóbázis létét teszik érthetővé, mintsem idei növekedését.

A baloldali megmondóemberek sztenderd magyarázata is csak részigazság. Ők a bevándorláskezelésre vezetik vissza a kormány sikerét, rögtön hozzátéve, hogy a migrációs válság egyébként csak kitaláció, s amúgy is már vége van. Tény, hogy a 2015. őszi határozott, eredményes és egyre több európai vezető által elismert fellépésnek fontos szerepe van a kormány népszerűségében, de mindez még mindig kevés a 2017. őszi emelkedés megértéséhez.

Ennél fundamentálisabb okai vannak a kormánypárt elismertségének. Aprólékos munkával sikerült megszólítania és megnyernie a társadalom közepét. Nem trükk, pillanatnyi szerencse vagy megfelelő széljárás a siker oka, hanem a társadalmi beágyazódás. Az ilyen hatalmi struktúra sem örök, még csak nem is megingathatatlan – sokszor egy rossz lépés, egy hiteltelen személyi döntés vagy egy visszájára forduló szimbólum is súlyos károkat okozhat –, mégis sokkal biztosabb lábakon áll, mint a nemzeti kormányok felhatalmazása 1945 óta valaha.

Az alábbiakban tíz okot próbálunk felvázolni, amelyek átfogó magyarázatát adhatják a Fidesz 2017-es sikerének, megérkezésének a társadalom közepébe. Lehet, egyesek legyintenek majd, hogy ez csak „fideszes sikerpropaganda”, a tizenkét éve alakult Nézőpont Intézet gondolatait kormánykritikus körökben sokszor sajnálták már így le. Sebaj, a szemellenző viselete még nem jelenti azt, hogy nincs látnivaló.

1. Elsőként a kormányváltó hangulat hiányát kell kiemelni. Természetesen függ a kutatási kérdéstől is a kinyerhető válasz, nem mindegy, hogy új kormány alakításának vágyát vagy a jelenlegi kormány bukásának óhaját firtatjuk, mégis egyértelmű, hogy az ellenzéket nem segíti felhajtóerő, nincs elemi társadalmi igény a változtatásra. Ezt támasztja alá, hogy a magyarok csaknem fele egy közvetlen miniszterelnök-választáson megerősítené Orbán Viktor mandátumát, s egyébként a választópolgárok kétharmada (nagyjából a választáson résztvevők aránya) a Fidesz győzelmét várja. Mindez önbeteljesítő jóslatként is hathat.

2. Másodikként az alternatívahiány említhető. Feltűnő, hogy az ellenzéki pártok ősszel nem is akarták elhitetni, egy-két szerénytelen miniszterelnöki önjelölést leszámítva, hogy tavasztól átvennék az ország irányítását, s hogy ehhez volna bármilyen tervük. Az újraalkotmányozás vágya csak Gyurcsány Ferencben ég, de ma már ő is ritkán beszél róla. Az identitásában megzavart Jobbiknak nincs világos programja, az sem lenne meglepő, ha tavasszal neoliberális elképzeléseket mutatna be. Az MSZP pedig Botka László után is a „fizessenek a gazdagok” követelésével tántorítja el a még megmaradt középosztálybeli szavazóit. Ez alternatívának édeskevés.

3. Mindenképp a Fidesz sikerének kiemelkedő záloga az eredményes gazdaságpolitika. Sokan próbálták meg az elmúlt harminc-negyven évben irányítani a magyarországi gazdaságot, de legtöbbjüknek ebbe beletörött a bicskája. Eladósodás, kényszerprivatizáció és magas infláció maradtak csak hátra. E téren 2017-re egyértelmű a fordulat: fegyelmezett költségvetési politika, GDP-arányosan csökkenő államadósság és gyarapodó nemzeti vagyon a kormányzás eredménye. Utóbbira csak egy, a balliberális sajtóban elhallgatott példát szeretnék hozni. 2011-ben az Orbán-kormány mintegy ötszázmilliárd forintért megvette a Mol 21,2 százalékos részvénypakettjét a Gyurcsány-kormány végóráiban tulajdonossá vált Szurgut orosz energetikai cégtől. A részvénypakett az év végi árfolyam alapján több mint harmincmilliárddal többet ér, mint vásárlásakor, s ehhez hozzá kell számolni a tulajdonrész után hat év alatt az államot gazdagító további mintegy hetvenmilliárd forint osztalékot. Az ehhez hasonlítható felelős nemzeti vagyonpolitika nemzedékek óta ismeretlen Magyarországon.

4. A szép makroszámok mellett a döntő azonban az egyéni életszínvonallal való elégedettség, illetve annak növekedési kilátásai. Az építőipari és ingatlanpiaci boom haszonélvezői és kárvallottjai is láthatják, valami megmozdult e téren. Az egy év alatt 10-15 százalékkal emelkedő bérszínvonal is a javuló tendenciára utal. Az igazán jó hír azonban a statisztikusok által regisztrált csökkenő szegénység. A munkahelyteremtés, a növekvő bérek és nyugdíjak, valamint a hatékony segélyezés révén az elmúlt hat-nyolc évben a társadalom harmadáról negyedére csökkent a hivatalos nyelven csak társadalmi kirekesztődéskockázatnak nevezett szegénység.

5. A kormányzati siker ötödik alapja a magyarok értékrendjéhez közel álló társadalompolitika. Nem az állítólag progresszív baloldaliság „pozitívan diszkriminált” kisebbségeit, hanem a nemzetmegmaradás szempontjából kulcskérdésnek számító, s a társadalom többségét kitevő családok támogatása a kormányzat kiemelt célja. Ezt ma már a kormány barátja és ellensége is tudja, s mivel minden család haszonélvezője, kis szójátékkal azt mondhatjuk, az Orbán-kormány politikailag semleges családpolitikát folytat.

6. Szintén nagyon fontos fejlemény, hogy a 2006-os mélypont után, 2010 óta mindent egybevetve, társadalmi béke van az országban. Politikai tiltakozó akciók voltak természetesen az „elmúlt nyolc évben is”, hiszen politikai konfliktusok minden demokráciában vannak. Az események azonban sokkal inkább a gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadság létezését bizonyítják, mintsem a társadalmi konfliktusok kiéleződését. Nagy sztrájk, tiltakozó akció nem volt. A társadalmi béke fenntartásában alighanem kulcsszerepe van annak is, hogy az állam 2010 után kiszűrte a „business egyházakat”, és azóta minden valós felekezetre szövetségesként tekint.

7. A béke indirekt bizonyítéka a radikalizmus iránti igény csillapodása, s ezzel a Jobbik megváltozása is. Mi, politikai elemzők sokszor elmondjuk, hogy Vona Gábort a tábora bővítése motiválta a híres-neves néppártosodás során, valójában a támogatottsági szint megtartása is éppen ennyire fontos lehetett neki. Válság híján ugyanis nincs szükség radikalizmusra sem. Más kérdés, hogy az ügyetlen megvalósítás miatt a Jobbik minden kutatás szerint sokat bukott az akcióján. Alighanem tanulni kellett volna a kilencvenes években megizmosodó Fidesztől: a néppártosodásról nem beszélni kell, hanem csinálni.

8. Itt kell megemlíteni a Fidesz sikerének nyolcadik összetevőjét, magát a Fideszt. Közép-európai, sőt európai mércével mérve is sikeres és modern pártról van szó, amely harmincezer körüli tagot számlál, hatékony pártszervezetet épített fel, s a legmodernebb nemzetközi kampánytechnikákat is ismeri és használja. A magyar versenytársak e téren komoly hátrányban vannak, de az európai partnerek az angol Konzervatív Párttól a francia Republikánusokon keresztül a német CDU-ig mind irigykedhetnének a Fideszre.

9. A kritikusok szerint lehet, hogy a Fidesz hatékony, de „nem demokratikus”. Ez az egyik legnagyobb tévedés, a demokrácia valójában éppen az egyik legfontosabb összetevője a Fidesz sikerének. Az aktív többség – kutatásban, konzultációban vagy népszavazáson megnyilvánuló – támogatása nélkül a nemzeti kormány nem hozott stratégiai döntéseket tartalmi kérdésekben. Legyen szó a bevándorlásról, a családpolitikáról, az alkotmányozásról, az atomenergia-felhasználásról, vagy esetleg a brüsszeli konfliktusokról, Orbán Viktor mindegyik kérdésben a magyarok többségének támogatását tudhatta maga mögött. Erre a legjobb bizonyíték közvetett: a vasárnapi boltzár kormányzati szíveknek mégoly kedves tervétől is visszalépett a kabinet, miután kiderült, hogy a társadalom többsége nem szerette meg az intézkedést.

10. Végül talán a siker legfontosabb oka, hogy a magyarok úgy érzik, a kormány hatékonyan képviseli és védi a nemzeti érdekeket. A közép-európai országok összefogása, amelyben Budapestnek tagadhatatlanul nagy szerep jut, ma Magyarországnak az unión belüli kétszázalékos lakosságarányánál nagyobb befolyást biztosít, s így szembe tud szállni a nyilvánvaló érdeksérelmekkel és a kettős mércével is.
Mindez nem jelenti azt, hogy a nemzeti kormánynak ne volna bőven feladata a következő évekre. Azt sem jelenti, hogy a 2018-as választás lefutott meccs volna. Éppen az nem teszi lefutottá, hogy sokan lefutottnak hihetik azok közül, akik amúgy nem a kormány ellenfeleinek drukkolnak. A következő választáson – jelen tudásunk szerint – az ellenzék nem győzhet, de megakadályozhatja a Fidesz győzelmét. Éppen ezért ez a szavazás is sorsdöntő lesz. 2010-ben a magyarok a múlt és a jövő között választhattak, s az utóbbi mellett döntöttek, 2014-ben a restauráció és a folytatás között, s megint a másodikra szavaztak.

2018-ban a bénultság és a cselekvőképesség között kell választani. S tudjuk, attól még, hogy valami észszerű, nem automatikus.

A szerző a Nézőpont-csoport vezetője
(Mráz Ágoston Sámuel, magyaridok.hu)