Az MSZP-t már DK-nak hívják

 

A párttagság a lelke mélyén keményen gyurcsányista, azaz vezérelvű, messianisztikus elvárásokkal

 

Kevesebb mint fél évvel az országgyűlési választások előtt eljutottunk oda: immár reális lehetőségként sejlik fel annak az esélye, hogy az MSZP nem lesz képes önállóan elindulni a választásokon; vagy lesznek körzetek, ahol nem lesz képes önállóan jelöltet állítani.

 

 

Mindezt úgy, hogy még mindig van tízszázaléknyi olyan törzsszavazója a biztos pártválasztók között, aki hajlandó lenne a pártra szavazni, ha az egyáltalán látszana vagy bármiféle reális esélyt kínálna. Az MSZP leépülése egy szociológiai folyamat vége (is). De elitjének, holdudvarának látványos eltűnése, gazdasági támogatóinak gyors köddé válása a reménytelenség jele.

Az MSZP-t tulajdonképpen az MSZMP második vonalának negyven-ötven év körüli technokratái vitték sikerre, akik a gerontokráciára hajlamos kommunista pártban nem kerülhettek csúcsvezetői pozíciókba, de a hatalmi eszközöket már elsajátították és a kapcsolatrendszerüket is kiépítették. A szocialisták örökölt, normális politikai pártok számára (még a Fidesz számára is) elérhetetlen társadalmi beágyazottsága mostanra enyészik el teljesen, a kapcsolatrendszerek csomópontjaiból nyugdíjba vonulnak vagy egyszerűen kihalnak a régi emberek.

És a párt az utódaiknak már semmit nem tud adni: sem befolyást, sem támogatást, sem pénzt. A fenntartásáról nemcsak elfelejtkeztek, hanem alkalmatlannak is bizonyultak rá, különösen a gyurcsányi generáció, amely nem is értette és meg is vetette a személyes hűségen és nem a készpénzmozgáson alapuló emberi kapcsolatrendszereket.

A pártvezetők következő generációja már csak a párt tönkretételéhez szolgáltatta a káderanyagot. És ez végez velük végül: a tehetséges országos politikusok teljes hiánya. Most fordul elő először, hogy a szocialista párt vidéki erős emberei számára megfontolásra érdemes az az alternatíva, hogy egy másik pártba próbálják meg átmenteni mindazt a helyi társadalmi támogatást és kapcsolatrendszert, amit eddig még meg tudtak őrizni. Eredetileg a DK-ba csak a „dilinyós” gyurcsányisták mentek át, ami meg is látszik a DK káderállományán. Most ez szinte mindenkinek a jobb alternatíva, mint Molnár Gyuláékra bíznia a politikai túlélését.

Ha a szocialisták egyedül kénytelenek elindulni, még az öt százalék is kétséges lehet abban a politikai atomháborúban, amit az ellenzék egymás ellen is fog folytatni kampány címén. A vidéki jelöltek parlamentbe kerülési esélye még tíz százalék feletti eredmény esetén is egyedi esemény lesz, ők nem szoktak a listán előre kerülni. Az erősebb megyei MSZP-szervezetek lassan abba a helyzetbe kerülhetnek, hogy helyi intakt erőként jobb tárgyalási pozícióban vannak a Demokratikus Koalícióval szemben, mintha pártjuk országos vezetése tárgyalna, hiszen az nyilván a saját érdekeit veszi majd figyelembe, nem pedig az övékét. Akár egész szervezetek, szervezetcsoportok számára érheti meg az, ha átszállnak egy másik vonatra. A budapesti MSZP már gyakorlatilag át is állt, nyomást gyakorol a pártvezetésre, hogy azonnal egyezzenek meg a DK-val. Persze hogy a DK-val…

A DK-nak ez a folyamat mondhatni természetes. Az MSZP-ben hiába nem szeretik esetleg a helyi vezetők Gyurcsány Ferencet, a helyi hatalmacskájukat jobban szeretik, Orbán Viktort meg jobban utálják min­dennél. A DK számára ez még csak szervezeti feszültséget sem jelent, hiszen Gyurcsány személyes hatalma olyan nagy a szervezetben, hogy a választások előtt senki nem fog szembemenni vele. Rendben össze fogja tudni boronálni a sajátjaival a betagozódó szocialista üzletrészeket.

Ha megkezdődik ez a folyamat, és ez sokak érdeke, akkor a szocia­lista pártvezetés rohamosan még tovább gyengül, mindenféle tárgyalási pozíciójukból vissza kell majd vonulniuk, és a lehető leghamarabb meg kell egyezniük. Az MSZP és a DK közötti tárgyalási kabaré is erre vezethető vissza. A DK-nak nem sürgős a megegyezés, az MSZP-nek igen.

Az MSZP természetesen azért tárgyal legnagyobb ellenfelével, mert számára a DK-val kötött választási együttműködés a lehető legkárosabb. Ez csak akkor tűnik ellentmondásnak, ha azt feltételezzük, hogy az MSZP vezetői értik és átlátják a saját helyzetüket. De nem feltételezünk ilyesmit. Az MSZP–DK közös vagy egyeztetett indulás még közös lista nélkül is tulajdonképpen az egyesülési tárgyalások első fordulója.

Történelmi analógiá­val: a kommunista párt, Rákosi Mátyással az élén, bekebelezi a szociáldemokratákat. És az MDK-ban (a Magyar Demokratikus Koalíció­ban) pont akkora befolyása lesz a szocialistáknak, mint az elődpártjukban annak idején a szociáldemokratáknak. Semennyi. Meghunyászkodnak Gyurcsány előtt.

Pedig még lehetnének menekülőutak, az MSZP-nek csak egy közepesen karizmatikus, ismeretlen, elemi kommunikációs készségekkel rendelkező embert kellene keresnie valahol (elviselhető múlttal), hogy megússza ezt a gyalázatot. Egy olyan listavezetőt, akit nem kell megalázni azzal, hogy miniszterelnök-jelöltnek titulálják. Viszont ebben még én is optimistább vagyok, mint az MSZP vezetése. Ez mindent elmond az ambícióikról.

Hegyekben állnak az egy-két százalék körüli kicsinyke liberális pártocskák, amelyeket a DK-nak ígért negyven egyéni hellyel és egy-kettő bejutó listás hellyel simán meg lehet venni. Juhász Péter, Karácsony Gergely, Fodor Gábor, Bokros Lajos mind-mind pontosan tudja, hogy csak ezen az áron lehetnek képviselők, sehogy máshogy. Erre még a Momentum is rá fog döbbenni, hiszen Fekete-Győr Andrásnak sincs nagyon más állásajánlata. Budapesten ezzel talán néhány kerületben még jobban is járnának, mint a DK-val. Máris meglenne az esélye annak, hogy nem a DK lesz a baloldal vezető ereje a választások után. Minden jelzőt kibír a döbbenetestől a nevetségesig az, hogy Botkával az MSZP egyedül is kapott volna simán tizenöt százalékot, hét-nyolc százalékot verve a DK-ra.

A baj csak az, hogy a jelenlegi MSZP-tagság igazából elsődlegesen nem szocialista, hanem lelke mélyén gyurcsányista, azaz vezérelvű, messianisztikus elvárásokkal. Számtalan önbizalomhiányos, karrierszegény Orbán-gyűlölő veti vigyázó szemét az egyetlen emberre, aki elhiszi magáról, hogy legyőzheti Orbánt. Életcéljuk csupán annyi, hogy egy győztes vezér sleppjéhez tartozzanak.

Ezek az emberek azért sírják vissza Horn Gyulát, mert ő volt az utolsó, aki pontosan megmondta nekik, hogy mit kell csinálniuk. Általában csak konyakot kért, de akkor mégis menni látszottak a dolgok. Összenő az, ami összetartozik, sohasem volt ez a párt két párt igazából, csak a személyi ambíciók mentén hasadtak szét.

Van abban valami borzasztó és szánalmas, hogy tizenegy évvel az őszödi beszéd után a szocialisták és a liberálisok (mert már nem él ez a megkülönböztetés) még mindig nem léptek túl azon az emberen, aki láthatóan végleg kicsinálta őket. És ráadásul egy tizenöt-tizennyolc százalékos pártszövetség és a Jobbiknál nagyobb vagy azzal azonos súlyú frakció élére ültetik oda.

A szocialisták tehát visszaadják Gyurcsány Ferencet a nemzetnek. Ne lepődjenek meg, hogy nem köszönjük meg nekik.

A szerző szociológus

 

(Botond Bálint, magyaridok.hu)