in ,

Az elittudatú faszok nagy menetelése

Ki ne szeretne elit lenni? Meg értelmiségi? Ezek azok a közkedvelt címkék, melyeket a bátorság és műveltség pózában tetszelgő emberkék szívesen aggatnak magukra.

Ki ne szeretne elit lenni? Meg értelmiségi? Ezek azok a közkedvelt címkék, melyeket a bátorság és műveltség pózában tetszelgő emberkék szívesen aggatnak magukra.

A mutatvány lényege ugyanaz, mint amikor az egyszeri gyurmázó a konditeremben egy órából tizenöt percet tölt a tükör előtt, hátha látszik az a néhány milliméteres növekedés a bickóban az előző alkalom óta – csak ez utóbbi legalább őszinte, és nem is akarja másnak mutatni magát.

Nem így az, akinek értelmiségi elittudata van, és e tudat révén élesen elválik a nem értelmiségi nem elittől. A pórnéptől, a birkáktól. Őket azért alkotta meg az Úr, hogy csüngjenek az elittudatú értelmiségi minden szaván, hiszen ő közvetíti nekik a kultúrát, az eszmét, a szellemet.

Az értelmiségi elittudat az öntetszelgés meglehetősen prózai formája, csak nagyobb a drámai szósz, amivel előadják.

A nyájas olvasónak – hogy TGM szellemét is megidézzük – egyáltalán nem ajánlom, hogy végigszenvedje ezt a vitát, csak most épp ez esett kézre, mint a fenti jelenség állatorvosi lova.

Csak az illusztráció kedvéért nézzünk néhány állítást.

P. Róbert elittudatú értelmiségi egyik becsípődése, hogy a „régi pártok” (Fidesz, MSZP és a Gyurcsány-szekta) megrekedtek a huszadik században. Márpedig a politikai megváltáshoz olyan erőkre van szükség (nyilvánvalóan a Jobbikra, az LMP-re és a Momentumra), melyek 21. századi pártok, 21. századi kérdésekkel foglalkoznak. Ezt P. Róbert elittudatú értelmiségi kiválóan demonstrálja is, hiszen milyen konfliktusokat is említ? Például a népi-urbánus vitát. Az ugyanis egy veretes 21. századi probléma, enélkül a kellőképpen világlátott és jól informált értelmiségi be sem léphet a 21. századba, elittudata meg pláne nem lehet neki. A népi-urbánus vita persze már a rendszerváltás után nem sokkal is meglehetősen unalmas volt, afféle politikai Melrose Place – ugye, arra is ki emlékszik már? – a megfelelő feloldozással (István, a király, Szörényi és Bródy), és tartok tőle, hogy a mai húszas-harmincas ifjúságnak (a 21. századiaknak) az égvilágon semmit sem mond. Valószínűleg ők nem elitek, meg nem értelmiségiek. Ezért is van elengedhetetlen szükség az elittudatú értelmiségire, mert ő bevezetheti a 21. századi, tudatlan ifjakat ebbe az izgalmas, mindennapjainkra és kurrens problémáinkra mázsás súllyal nehezedő konfliktusba.

A népies-urbánus küzdelem égető, 21. századi probléma, a migráció nem az.

Hasonlóképpen a 21. századba vezet minket a redundáns adyendrézés, ami különösen azért pikáns, mert szóba kerül az igazikonzervativizmus témakörében is (nyilvánvalóan a feudális-kádári NER-rel szemben). Persze mindenkinek szíve joga szeretni Adyt, ám azzal nem vádolható szegény, hogy konzervatív lett volna.

Persze az adyendrézés mögött az elittudatú értelmiségi általános megfontolása és önképe rejtőzik. Hiszen az elittudatú értelmiségi minden olyasmit képvisel, ami szép és jó, és mindent gyűlöl, ami csúnya és rossz. Az elittudatú értelmiségi ennek megfelelően egyszerre liberális, polgári demokrata, igazikonzervatív és persze szociáldemokrata. Is. (Ha valaki elfelejtette volna, ugyanígy képviselt annak idején minden tiszteletre méltó politikai irányzatot a Pojáca – gy.k. Gyurcsány Ferenc – is.) Ugyanis az elittudatú értelmiségi csak tiszteletre méltó dolgokat képvisel, és minden irányzatból csak a tiszteletre méltó dolgokat válogatja ki. Ez a lehetőség a többi földi halandó számára nem adatott meg, hiszen ők valamiféle létező közösségekben élnek a maguk elfogultságaikkal, szűk látókörű megközelítéseikkel és az erősen partikuláris világlátás képességével. Az elittudatú értelmiség szabadon lebeg, ezért képes viszonylagos objektivitásra a földhöz kötött bugrisokkal szemben, akiknek világnézete érdekkötött (érdeklődő elittudatú értelmiségiek számára: Mannheim Károly).

Az elittudatú értelmiségi persze bátor lázadó, ezért is védi bátran a „polgári liberális demokrácia” dogmatikus eszményét, vagyis a jelenlegi nyugat-európai status quo önigazoló ideológiáját. Vele szemben az illiberális populista nem bátor és nem lázadó, hanem pöffeszkedő zsarnok és földesúr, a benne hívők a birkák, szócsövei a lakájok.

Az elittudatú értelmiségi bátran kitart egy dogmatikus és teljesen hamis Nyugat-kép mellett, és nem veszi a fáradságot, hogy a kortárs jelenségeket értelmezze, inkább ráhúz az olcsó értelmiségi zsurnalizmusból származó huszadik századi vagy még annál is régebbi kategóriát, pl. a „kádárizmust” és a „feudalizmust”, mert ez a történet olcsóbb, energiatakarékosabb megoldása. Bár a „feudalizmus” a Nyugat találmánya, de az elittudatú értelmiségi képes elválasztani a búzát az ocsútól, és ha már itt tartunk, a Nyugat melletti elköteleződés kijelöli az utat: Jean-Claude Juncker és Nagy Károly abszolút ugyanabban a súlycsoportban utazó nagy államférfiak.

Az elittudatú értelmiségi hisz abban, hogy greenpeace-esek szellentésével kiváltható az atomenergia, és bízik a megújuló energiában meg a világbékében.

Az elittudatú értelmiségi hívószava a kultúra, mert ő a kultúra képviselője és terjesztője – szemben a buszsofőrrel, a pékkel, az autógyárban melózó szánalmas kis figurával, aki beéri Zámbó Jimmyvel, miközben az értelmiségi Wagner hallgatása közben lapozgatja Hölderlint. És ha már az alkalmazkodó, silány, bulvárban utazó politika nem hajlandó fölemelni a népet a Hochkulturhoz, majd ő megteszi, hiszen nem elég, hogy nemes eszméket képvisel, de önzetlen és önfeláldozó is, ezért szent küldetésének tekinti, hogy a melós Spotify-válogatására becsempéssze a Bach-kantátákat.

Az elittudatú értelmiségi kiindulópontja, ahonnan a létező világ tökéletlenségeit bírálja, a Tesz-Vesz város. Ahol „mindenki képességei szerint” végzi a dolgát, és ahol „mindenkinek érdemei szerint” jut az eredményből is. A piac a piaci feladatokat látja el, az állam az államiakat, a kígyók kígyóznak – minden pont úgy van, ahogy a Wikipedia „Classical Liberalism” címszava alatt található. A mesés Nyugaton szigorú meritokrácia van, kis garázsokból indulnak a világot megrengető felfedezések, miközben az állam éjjeliőrként tartja fenn a békét és a rendet. Nem létezik nepotizmus, sem korrupció, minden teljesítményalapú, és még politikai pozíciókra is a Jobline-on adnak fel hirdetéseket. (A „politikai teljesítmény” kategóriája természetesen abszolút hiányzik az elittudatú értelmiségi szótárából.) Az elittudatú értelmiségi önképébe még az is belefér, hogy ő különleges gyalog a táblán, kapott dísznek egy csokornyakkendőt.

Tesz-Vesz városban az olyan nagy ellátórendszerekben, mint az egészségügy, nincsenek bebetonozott érdekek és ezeket képviselő csoportok, azaz nem bonyolult és összetett probléma, épp ezért működik is magától. Nincs is migráncskampány, így nincs utóbbiba pénz sem pumpálva, amely pénzzel cakkpakk megoldható lenne egy olyan sík egyszerű kérdés, mint amilyen az egészségügyé. A mesés Nyugat Tesz-Vesz város, ahol csak az érdem számít, épp ezért például teljesen jogosan úszott meg mindenféle büntetést Hank Paulson és Paul Bernanke, meg a Wall Street többi nagyágyúja a pénzügyi válság után.

F. A. Hayek ekként jellemezte az értelmiségieket: „secondhand dealers of ideas”. Félig megemésztett, pamfletszerű, fél-, negyed-, és nyolcadigazságok harsány és hangos megfogalmazói. Bármiféle komolyan vehető gondolat Tesco gazdaságos változatainak árusítói. Ideológusok, a gondolatok piacán pont azt a helyet foglalják el, mint Bunyós Pityu Mozarthoz, vagy akár a Lynyrd Skynyrdhöz képest, csak jóval több manírral és modorossággal. Sőt: az elittudatú értelmiségiek által lenézett szórakozási formákkal valójában az égvilágon semmi baj sincs. Az elittudatúakban egyszerűen csak munkál a minden értelmiségire oly jellemző totalitárius ösztön, hogy valamiképpen átneveljenek teljes embercsoportokat és tömegeket, hogy saját megelégedettségüket fokozzák.

Az emberek többsége helytelenül él és gondolkodik, hiszen nem úgy élnek és gondolkodnak, ahogy én – ez az elittudatú értelmiségi szent meggyőződése, ebből a narcisztikus alapállásból következik minden felismerése, ha van neki olyanja egyáltalán, és az „igazi konzervativizmusról” alkotott képét nem Mellár Tamás-interjúkból ollózta össze. Az elittudatú értelmiségi nem tudja nem lenézni a népet, amelyik Zámbó Jimmyt hallgat, Forma-1-et néz, és nyilvánvalóan manipulálhatósága miatt szavaz meg feudális-kádárista (a kettő közötti feszültséget engedjük el, mégiscsak értelmiségiekről van szó) zsarnokokat – hiszen az elképzelhetetlen, hogy ezek a lecsózabáló, olcsó bulvármocsokra gerjedő halandók képesek önálló döntésre és szuverén véleményalkotásra.

Ilyenre kizárólag az elittudatú értelmiségi képes.

(Megadja Gábor, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Kedves István, ég veled! – Egy olvasód

Orbán: Magyarország és Szlovákia egy sikeres régió két sikeres országa