in ,

Az ÁSZ felszólította Vona Gabyt – Hozza nyilvánosságra az elszámolását

Gondban a Jobbik. Nem kicsit.

FELSZÓLÍTÁS VONÁNAK: VÁDASKODÁS HELYETT HOZZA NYILVÁNOSSÁGRA A DOKUMENTUMOKAT!

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteki közleményében megint felszólította Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy a „folyamatos rágalmazás” és a „közvélemény félrevezetése” helyett, hozza nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, amelyek pártja 2015-2016. évekre vonatkozó gazdálkodására, valamint idei plakátkampányára vonatkoznak, és bizonyítékokkal támassza alá, hogy nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást.

 

Az ÁSZ hangsúlyozta: a Jobbik Magyarországért Mozgalom ellenőrzése során mindenben a hatályos törvényi előírások szerint, alkotmányos kötelezettségeinek megfelelően járt és jár el.

Hozzátették, csütörtökön átvették a Jobbik ellenőrzéséről szóló észrevételeket, amelyeket mihamarabb megválaszolnak. Mindemellett az ÁSZ várja a további hat ellenőrzés alatt álló párt észrevételeit is.

Ugyanakkor a Jobbik semmilyen az ÁSZ ellenőrzési jogkörébe tartozó ellenőrzési bizonyítékot nem csatolt az észrevételéhez, sem a 2010-es kampányelszámolásokkal, sem pedig a saját 2017. első félévi plakátkampányával kapcsolatban – írták.

A számvevőszék felhívta az ellenőrzés alatt lévő pártok figyelmét, hogy a közvélemény félrevezetése és az ÁSZ politikai indíttatású támadása helyett vessék össze saját gazdálkodási gyakorlatukat a hatályos jogszabályi előírásokkal, és annak alapján reagáljanak az ellenőrzési bizonyítékokon alapuló megállapításokra.

Azok a pártok, amelyeknek az ÁSZ ezen a héten kézbesítette a 2015-2016. évi gazdálkodásuk ellenőrzéséről szóló jelentéstervezeteket, a törvényi előírás szerint a kézhezvételtől számított tizenöt napon belül tehetnek észrevételt – írták.

„Az ÁSZ független a politikától, nem vesz részt a politikai küzdelmekben, ellenőrzési tevékenysége során nem mérlegelhet politikai szempontokat” – áll a közleményben.
(magyaridok.hu)

Nem stadion! – ÓNODI-SZŰCS ZOLTÁN: KILENC SZAKRENDELŐT FEJLESZT A KORMÁNY 18,5 MILLIÁRDBÓL

„A lengyel–magyar kapcsolat erősebb, mint Brüsszel”