Az elmúlt hetek történései egy hangyányit összezavartak. Bonyolult a világ, és iszonyatosan kell összpontosítanunk nekünk buta, agymosott, funkcionális analfabétáknak, hogy kiigazodjunk rajta.
Én például, míg zsenge, jóképű, valamint tehetséges táncművészként ugrabugráltam, még azt tapasztaltam, hogy a balliberális művészek örömmel és csillogó szemmel vetették bele magukat a napi politikai vitákba.
Tettvágytól buzgóbban ültek be stúdiókba és szerkesztőségekbe, és hosszan meséltek arról, hogy szerintük milyen lenne egy normális Magyarország, mennyire aggódnak az utcára vitt politikától, a lengedező zászlóktól, és mennyire megrémiszti őket, ha egy nagyobb csoportosulás hangosan kiabál az utcán. Arra is emlékszem, hogyan szörnyülködtek amiatt, hogy a szent embert, a haladás motorját, Gyurcsány Ferencet időnként a morcos tüntetők nem az akadémiai székfoglalók szigorú szabályai szerint emlegették az utcákon.
A liberális értelmiség akkoriban folyton a közbeszéd romló állapota miatt rettegte össze magát, de az is hevesebb szívdobogásra késztette őket, hogy egy szerintük hangos kisebbség nem hajlandó elfogadni a demokrácia játékszabályait és kiváló miniszterelnökük távozását követeli. Ültek a stúdiókban ők, a liberális értelmiség, és lemondóan csóválták a fejüket. Szomorúak voltak.
Szegény megboldogult Esterházy Péter például hosszú publicisztikában állt ki a mi egyetlen Ferencünk mellett. (Ferencünk meg maga mellett a Népszabiban.) De nem ő volt az egyetlen.
A ballib oldal tollforgatói és értelmiségijei mind zavarba ejtő lelkesedéssel védték a szoclib kormányt. Hisz az országnak nyugalomra, még több SZDSZ-re és konvergenciaprogramra van szüksége, és elemi érdeke a modern, nyugatos baloldal hatalomban maradását támogatni, különben jön a barna eső meg a gazdasági összeomlás.
A gazdaság persze pont a szoclibek miatt és alatt ment tönkre, és a barna eső is épp az ő országlásuk alatt kezdett zuhogni, ugyanis ha emlékeim nem csalnak, épp ők kormányoztak, amikor rendszeres időközönként merényletet követtek el romák ellen.
Telt-múlt az idő, és azt tapasztalhattuk, hogy a romló közbeszéd miatt aggódó értelmiségiek vicsorogva ordibálják az utcán, hogy „Áder bajszos sz…r, Orbán meg g…ci!”. Egy részük fegyveres ellenállásra buzdít, egy másik meg a nagyobb méretű utcai lámpák alternatív felhasználási módjáról ábrándozik, de abban mind egyetértenek, hogy a magyar választók nagy része buta, és képtelen a politika bonyolult útvesztőjében kiigazodni, azaz a demokráciában részt venni. Szerintük aki a jelenlegi kormányt nem akarja megbuktatni, azt egyrészt megvették, másrészt lakájpropagandista, harmadrészt meg „bajszos sz…r”.
Itt jegyezném meg kellő tisztelettel, hogy a világ számos pontján tapasztható az a jelenség, hogy bizonyos értelmiségiek és művészek mindenféle szégyenérzet nélkül kampányolnak az ideológiájuknak és pártszimpátiájuknak megfelelő jelöltek mellett. Amerikában Lady Gaga, Madonna, Johnny Depp, valamit több száz énekes és színész tolta fáradhatatlanul Hillary Clinton szekerét.
De hogy ne menjünk olyan messze, például Magyarországon is teljesen normális volt, hogy balliberális színészek és rendezők kampányoltak a balliberális pártok mellett. Nincs is ezzel semmi baj, ilyen a demokrácia. Én soha egy másodpercig sem feltételeztem, hogy Falusi Mariann azért ült a Demokratikus Koalíció eredményváróján vagy Hajós András haverom azért korteskedett Karácsony Gergely és az ellenzéki összefogás mellett, mert megvették vagy mert egy elvtelen mocsok lenne.
Nyilvánvaló és észszerű dolog, ha egy ismert, a közélettel aktívan foglalkozó ember a saját világképéhez közel álló jelöltet szeretne a hatalomban látni. Fura is lenne, ha egy vállaltan liberális ember egy nemzeti, keresztény-konzervatív kormány hatalomban maradásáért/kerüléséért imádkozna. De az a jelenség is a szokásos ügymenet része kellene hogy legyen, hogy balliberális, ellenzéki politikusok és ismert emberek becsüccsennek egy stúdióba, meghallgatnak egy hírt, amit a műsorvezető mond el, majd ki-ki vérmérsékletének megfelelően reagál az elhangzottakra.
Aki közben elkalandozott, annak mondom, hogy ez nemcsak a szokásos ügymenet része kellene hogy legyen, de az is. A nap híre című, ATV-n futó kora esti politikai műsorban pontosan ez történik. Illetve ennél egy picinykét több. Ül a műsorvezető, és ellenzéki aktivisták, politikusok, nagy ritkán celebek előtt olvas fel híreket, amelyeket az ellenzékiek kommentálnak.
Az utóbbi hónapok fejleménye, hogy mostanában egyre többször kizárólag ellenzéki politikusok értelmezik kicsiny, ám büszke országunk történéseit. Ez is remek, ezzel sincsen semmi baj. Miért is lenne? Demokráciában élünk, szólásszabadság van.
A baj azzal van, ha az ATV kócos fenegyereke, Somos András egy betelefonáló állításaira reagálva arról kezd homályos fejtegetésbe, hogy mindenki nyugodjon meg, hiszen eljön még az a paradicsomi állapot, amikor más, hasonló tematikájú műsorokban szereplő emberek eltűnnek, „sehol sem lesznek”, de egészen biztosan már most sem tudnak tükörbe nézni.
Igen, Somos úr a Keménymag című műsorra utalt. Ahol a jobboldallal szimpatizáló emberek ülnek az Echo TV stúdiójában, és A nap híréhez hasonlóan híreket olvas fel nekik a műsorvezető, amire vérmérsékletüknek megfelelően reagálnak. Mondjuk se kandelábereket, se Somos urat nem szokták emlegetni. (Igen, András, a kedves betelefonáló rosszul emlékezett, mi egyetlenegyszer sem foglalkoztunk veled.) A Keménymag szereplői vállaltan nem a balliberális értelmiségiek népes táborához tartozó közszereplők.
Ahogyan a versenytárs nélküli baloldali Heti hetes liberális résztvevői sem Medgyessyéket, Gyurcsányékat vagy Bajnaiékat ütötték, hanem Orbánon gúnyolódtak, kacarásztak, egyvégtében a Fideszt kritizálták. Emlékszem, Farkasházy úr milyen büszkén mesélte az egyik interjújában, hogy a Heti hetesnek elévülhetetlen és elvitathatatlan érdemei vannak az első Orbán-kormány megbuktatásában. Nem is vitatjuk.
Kedves András! Én, veled ellentétben, nem szeretném, ha elveszítenéd a munkádat, és annak se örülnék, ha A nap híre megszűnne. Természetesen többet nem megyek az ATV-be, bármennyire is korrekt interjút készített velem pár hete Rónai Egon.
Őt üdvözlöm. Te meg pihend ki magad!
(Apáti Bence, magyaridok.hu)
