Zakatol, dübörög a szívemnek nagyon kedves kultúrharc. A hazugságokon kapott, lebuktatott művészek, írók, rendezők és producerek már elkezdték temetni a harcosokat, pedig szó sincs ravatalról, szó sincs temetésről. Sőt! Mind többen szállnak fel az egyre gyorsabban száguldva zakatoló kultúrharcosokat szállító vonatra. Üdv néktek! Köszönjük, hogy velünk jöttök. Hogy velünk harcoltok.
Fontosabbnál fontosabb írások születnek, amelyek egytől egyig izgalmasak és tanulságosak. Ezek az írások csupa olyan dolgot mutatnak meg és be, amelyekkel bántóan kevesen voltak tisztában a publicisztikák megjelenéséig. Megy is a hisztéria. Olyan ablakrepesztő sipákolásba kezdtek az érintettek, hogy csak na.
Nem örülnek neki, hogy bár diktatúrát meg farkast kiáltanak, hogy bár a saját elnyomásukról hazudoznak, aközben nemhogy hajuk szála nem görbül, de az állítólagos diktatúra pénzéből alkotnak és az állítólagos diktatúra által utalt pénzből járnak külföldre az állítólagos diktatúrára panaszkodni. A lebukott hazugok mostanában, ha épp marad egy kis idejük az alkotás mellett, lélekszakadva kezdenek rohangálni fűhöz-fához, habzó szájjal, vérben forgó szemekkel állnak neki felháborodott leveleket fogalmazni, amelyeket aztán azonnal el is küldenek a külföldön dolgozó újságíró haverjaiknak.
Nincs ebben nagy meglepetés, hiszen melyik bűvész, melyik meztelen király szereti, ha leleplezik a trükkjeit vagy azt, hogy nem is takarja drága kelme a jóléttől kikerekedett idomaikat. A leleplezett bűvészek, a meztelen királyok és királynők magukból komplett hülyét varázsolva, magukat nevetségessé téve kezdtek zsémbesen árulkodni
amiatt, hogy őket a gonosz újságírók leleplezték.
A 444.hu is megindította a maga kis kultúrkampfját. Nemcsak hogy megkezdte, de emelt is egy kövéret a téten. Felháborodott, főoldalas cikkben, a címlapon számolt be arról a vérforraló hírről, hogy a szolnoki színház négymilliárd forintot kapott az államtól az épület felújítására.
Döbbenet. A szó bennakad, a hang fennakad, a lehelet elapad. Szavak nincsenek. Közeleg a világvége. A legsötétebb vészkorszakot idézi, hogy egy színház két részletben először egy-, majd hárommilliárd forintot kap. Szinte hallom a bakancsok csattogását, a marhavagonok zakatolását, a munkatáborokból kiszűrődő reményvesztett, kétségbeesett jajkiáltásokat. „Európa, segíts!”
A szotyiköpködőknek csúfolt Orbánék, akikre előszeretettel és nagy kedvvel sütik rá azt a billogot, hogy csak és kizárólag focimeccsekre járnak, ahol aztán arról folytatnak tárgyalásokat, hogy pontosan hány kórházat is bontsanak le, hogy a helyükre stadionokat építhessenek, pénzt, sok pénzt adnak egy (újabb) színház felújítására.
A politika és a közélet iránt mérsékelt érdeklődést tanúsító olvasóimnak mondom, hogy természetesen Soros úr blogja amiatt kapott sokkot, mert a Szolnoki Szigligeti Színházat nem más vezeti, mint Balázs Péter. Balázs Péterről pedig sok mindent lehet tudni, sok egyéb mellett például azt is, hogy a Fidesszel szimpatizál. Ami, mint azt tudjuk, az elfogadó és toleráns liberálisoknál olyan megbocsáthatatlan ősbűn, amire nem volt és nem is lesz soha mentség.
A szélsőségesen liberális újságírók persze minden, de tényleg minden esetben a válluk helyén található apró kinövésekre szokták venni Csákányi Esztert, Kulka Jánost, Schilling Árpádot vagy Alföldi Róbertet, ha kedvenc balliberális művészeik tiszteletüket teszik vagy beszédet mondanak egy-egy kormányellenes tüntetésen, hiszen az egy megkérdőjelezhetetlen tény, az egy objektív, középen álló vélemény, hogy az „Orbán-rezsimet” haladéktalanul, immáron nyolcadik éve le kell váltani. Ha pedig Orbán pártja ellenzékben van, akkor ki kell rekeszteni, be kell tiltani és száműzni kell minden valamirevaló európai szalonból a Fideszt.
A független művész és az objektív újságíró onnan ismerszik meg, hogy 1994 óta szívből gyűlöli Orbánt.
Így aztán az ő politikához való közeledése semmilyen formában nem tekinthető talpnyalásnak, de még csak politizálásnak sem, hiszen a haladók, a függetlenek és az objektívek szerint az egy evidencia, hogy Orbánt kritizálni kell, a megbuktatásában részt vállalni pedig minden értelmiséginek kutya kötelessége. Az pedig természetesen nem tekinthető politizálásnak, hogy Orbánnak mennie, Bajnainak meg jönnie kell.
Mondom: ez a liberális minimum. Innen indul egy konstruktív értelmiségiek közti beszélgetés.
Ez náluk alap. Aki meg nem így gondolja, az szélsőséges, xenofób, transzfób, kirekesztő, na és persze „primitív agymosott proli”, az ilyen művészek meg szerepet se nagyon kapjanak, színházat meg aztán pláne, mert abból csak a baj szokott lenni, arról nem is beszélve, hogy a barna inges fasiszták elleni harcot az nem segíti elő, ha az „Orbáni diktatúráért rajongó talpnyalók” is színházat csinálhatnak.
Az Orbánt nem gyűlölő színházigazgatók színházai pedig dőljenek rá a színházat látogatókra, de minimum kerüljenek katasztrofális állapotba. Mert no pasarán meg éberség, elvtársak.
Én azért, ha nem akkora baj, örülök, hogy egy újabb színházat újítanak fel.
Hajrá, Balázs Péter!
(Apáti Bence, magyaridok.hu)
