Párttá alakul a Migration Aid nevű álcivil szervezet, mert nem szeretne adót fizetni. Nincs ebben semmi különös, megszokott, hogy odaát így, kisebb-nagyobb trükkök segítségével próbálnak kiangolnázni a törvény kezei közül a tisztességtelenek.
Talán nem felejtettük még el a Gyurcsány Ferenc nevű pojáca ominózus beszédét, amelyben trükkök százairól tett említést a mesés Őszödön található pártüdülő egyik szolidan berendezett, hűvös különtermében. Ilyenek ők, megoldják okosba’. Legalábbis megpróbálják.
A Migration Aidről nekem mindig az a régi, de aktualitását soha el nem vesztő vicc jut eszembe, amiben a feleség hazaérvén egy másik hölggyel találja hites, ám a hűséggel a legkevésbé sem vádolható férjét, aki az in flagranti minősített esetére egy méretes fittyet hányva, sztoikus nyugalommal mindössze annyit kérdez a kétségbeesett feleségétől: Drágám, te most a szemednek hiszel vagy nekem?
Történt ugyanis, hogy 2015 kora nyarán, midőn magukat szír, felső középosztálybeli nagycsaládosoknak hazudó afgánok, bangladesiek és pakisztániak kezdtek betörni az országunkba, a Migration Aid tiszteletbeli szóvivője, Zsohár Zsuzsa Magyarország szinte összes televízióját igyekezett végighaknizni, hogy a – saját szemünkkel – látottakat megpróbálja ki- és megmagyarázni.
Azt próbálta elhitetni a nézőkkel, hogy az invázió seregét alkotó, jórészt analfabéta – afgán, iraki és bangladesi – honfoglalók a mesés Szíriát hagyták maguk mögött, akik a menekülés miatt, érthető okokból roppant mód szomorúak, a bombák robaja miatt pedig traumatizáltak, valamint a hosszú út miatt elcsigázottak is, hisz végig a nyakukban és a karjukban voltak kénytelenek cipelni legkevesebb négy gyermeküket és feleségüket.
Zsohár arra is többször utalt, hogy a családfők többfajta világi tudományban jártasak, de emellett a menekültek között nagy arányban találhatók keresztények is, akiket az Iszlám Állam marcona katonái üldöztek el az Aleppóban található nagypolgári, könyvtárral és méretes szalonnal rendelkező, bauhaus típusú lakásaikból.
Egyik alkalommal meg is próbáltam összeszámolni, hogy a Migration Aid szóvivője hány alkalommal hüppögi a kamerába a „gyermek” és a „nő” szavakat. Harminc körül abbahagytam. Ez a szám egyébként jóval magasabb, mint ahány gyermek és nő érkezett a migránsáradattal.
A Soros György pénzén elvégzett érzékenyítést – helyesebben hazudozást – sokan el is hitték, dacára annak, hogy a saját szemükkel látták: jó, ha csak egy-két szó igaz Zsohárék meséjéből. Az úgynevezett menekülteket simogató és etetni akaró jó szándékú becsapottak ugyanis kénytelenek voltak azzal a ténnyel szembesülni, hogy az állítólagos keresztény menekültek sem fogadják el tőlük az ételt, részint mert disznóhús jelenlétére gyanakodnak, részint mert inkább egy Michelin-csillagos étteremben pótolnák az elvesztett kalóriákat, no meg azzal is, hogy nők és gyerek se nagyon tartózkodnak az elfoglalt pályaudvarokon, melyek tágasabb tereit reggelente több száz, húszas évei elején járó fiatalember foglalja el.
Arról nem is beszélve, hogy nem is lehet rávenni őket olyan csip-csup ügyekre, mint a csevegés, mert egyrészt nem beszélnek angolul, másrészt lefoglalja őket, hogy több százezer forintot kóstáló okostabletjeiknek keressenek feltöltési lehetőséget. A becsapottak persze az in flagrantival mit sem törődve, inkább dacosan Zsohárnak hittek, mint a saját szemüknek, mert „Orbán, takarodj!”.
Az „Orbán, takarodj!” pedig olyan, mint a piros ász. Mindent felülír. Még az igazságot is.
Ez a többszörösen hazugságon kapott Migration Aid alakult most párttá, hogy folytathassa az invázió propagálását. Figyeljünk oda rájuk! Vagy inkább ne!
(Apáti Bence, magyaridok.hu)
