Lezajlott október 23-a, hosszú idő után az első olyan nemzeti ünnep, amely előtt az ellenzéki pártok nem lettek egy választás után jó alaposan a földbe döngölve, így a politika és a közélet iránt fokozott érdeklődést tanúsítók katasztrófaturizmus helyett valami más hangulatú műsorban reménykedhettek. Ez részben be is következett.
Két fontosabb ellenzéki összejövetel volt a fővárosban. Karácsony Gergely főpolgármester a Városháza előtt, mobil vécék gyűrűjében és néhány érdeklődő előtt ünnepeltette saját magát. Előkerültek a jobboldalgyalázó Heti hetes és a régi balliberális elit prominensei, akik 1956 hősei helyett kitartóan és hosszan éljenezték a zuglói elföldelést éppen hogy csak megúszó, roppant képességeket mutató Karácsonyt.
Az ünnep emelkedettségéhez méltó módon Hajós András laza szerelésben vicceket mesélt a gyerekkoráról, Nagy Zsolt színművész, valószínűleg a feladattól megilletődve, szégyellősen konferált – még a saját nevét is papírról olvasta fel –, Hernádi Judit is elszavalt zenei kíséret mellett egy dalt, és valószínűleg Alföldi Róbert is megörvendeztette volna jelenlétével az ünneplőket. De őt mostanában annyira elnyomja a diktatúra, hogy vagy rendez, vagy játszik, így nem ért rá Gerit éltetni. 1956-ról ugyan nem sok szó esett, helyette újra meghallgathatták az egybegyűltek a szokásos liberális vezényszavakat. Elfogadás, nyitottság, tolerancia, sokszínűség. Felszabadulás. (Ez utóbbi inkább kommunista, de Gergő mindenben jó és Gergőnek minden szavazójához van egy-két jó szava.)
Kicsit hiányoltuk még az antiszemitizmus, a fasizmus, az iskolai szegregáció, a homo- és transzfóbia elleni harc programpontjainak a kihirdetését, és a romák felzárkóztatására vonatkozó sürgetések is elmaradtak, de lássuk be, nem lehet könnyű ma liberálisnak lenni, amikor az ellenzéki kampányfőnök suttogó propaganda formájában cigányozza a miniszterelnököt, és amikor az ellenzéki kényszerkoalíció egyik pártjának az elnöke Eger egyik legagresszívabb szkinhedeként csinált karriert még hamvas fiatalkorában.
Az aleppói és damaszkuszi szírafgánkurdok befogadásáról is kénytelenek voltak hallgatni az én drága művész kollégáim. Pedig ismerve a Facebookon igen gyakran kifejtett véleményüket, egészen biztosan égtek a vágytól, hogy jóemberkedjenek egy csöppet, na de ilyen ez a csúnya reálpolitika. Ha a kampánystratégák azt parancsolják, hogy nincs szegénymenekültezés – mert az inkább visz, mint hoz –, csak éljenkarigerizés, akkor bizony nincs szegénymenekültezés, csak éljenkarigerizés.
De nézzük, mi történt a Corvin közben, ahol a balliberális oldalba olvadt Jobbik próbált meg ünnepelni. Bizony, csak próbált, mert egy ünnepséghez ünneplőkre is szükség van, de a Jobbik rendezvényére mindössze pár tucatnyi kivezényelt párttagot sikerült kirendelni. Ők sem voltak túl lelkesek, nem is nagyon szerették volna megvédeni a főnökeiket, amikor hat-hét exjobbikos radikális megjelent mintegy számonkérni a pártvezetés elvtelen árulásait.
A Jobbik egyik volt alelnöke, Murányi Levente, aki épp ott, a Corvin közben védte a hazát ’56-ban, el is mondta a Mandiner újságírójának, hogy megdöbbenve szokta figyelni, amikor az a „miskolci gyerek” (Jakab Péter) egy színpadon esküdözik a Gyurcsány házaspár valamelyik tagjával. Azt is hozzátette: nem hiszi, hogy a Jobbik visszafordul a nemzeti érdekképviselet irányába. Mi sem.
A „miskolci gyerek” a háttérben mindeközben bőszen hajolgatott a felé dobált vécépapírok elől. Nem is rosszul. Legalább egyvalamiben tehetséges. Majd érkezett Stummer János, aki a következő veretes mondattal gyalázta meg az ’56-os parancsnok, Pongrátz Gergely emlékét: „Forogjanak csak a sírjukban azok, akik nem értik a mi korunkat, akik nem értik a mi korunk kihívásait!”
Ugyan tegnap az egri kopaszok vezetője, Sneider Tamás, alias Roy hosszas műelemzésbe fogott arra vonatkozóan, hogy Stummer nem is úgy gondolta és nem is azt mondta, de tekintettel arra, hogy Pongrátz testvére egy nappal a Jobbik rendezvénye előtt azt írta, hogy a Jobbiknak semmi keresnivalója a Corvin közben, és hogy testvére forogna a sírjában, ha látná, hogy mi lett a Jobbikból, nehéz nem kegyeletsértésként értelmezni Stummer gusztustalan halottgyalázását.
Abba pedig bele se menjünk, hogy milyen kifacsart logika mentén lehet számon kérni egy elhunyttól, hogy nem érti az idők szavát. Nagyjából így telt az idei október 23-a, így ünnepelték meg az 1956-os forradalmat a balliberálisok és a balliberális oldalon szavazatokért kuncsorgó kisnyilasok. Szomorú.
(Apáti Bence, magyarnemzet.hu)
Oszd meg másokkal is!
