in , ,

Andrej Babis – Csehország sem lesz bevándorlóország

Andrej Babis ügyvezető kormányfő Prágában azt nyilatkozta: kormánya egyáltalán nem fogad be menekülteket az Európai Unió által meghatározott kötelező kvóták alapján

 

Biztos, hogy senkit sem fogadunk be. Elvi alapon ellenezzük, hogy bárki is meghatározza, ki élhet és dolgozhat országunkban. A kvóták csak megosztják Európát, és nem hatékonyak”

– szögezte le a cseh kormányfő csütörtökön a prágai parlament alsóházában egy képviselői interpellációra válaszolva.

Babis ezzel összefüggésben emlékeztetett: a visegrádi négyek egy közös projekt keretében nagy pénzösszeggel járult hozzá az Olaszország által kezelt alap támogatásához, amely Afrikában segítené elő a migrációs probléma megoldását. A múltban a migrációs válság megoldásához Csehország azzal is hozzájárult, hogy rendőröket küldött Szlovéniába, Magyarországra és Bulgáriába a határvédelem segítésére.

A cseh kormányfő abszurdnak minősítette az Európai Bizottság által Csehország ellen indított bírósági eljárást, amiért Prága elutasította a menekültek egyszeri kötelező átvételét Olaszországból és Görögországból.

Abszurdnak tarjuk, hogy az Európai Bizottság olyasmiért perelt be minket, ami teljesen értelmetlen”

– hangsúlyozta a cseh miniszterelnök.

Andrej Babis megerősítette, hogy Csehország védekezni fog az Európai Bizottság keresete ellen a kvótaperben, s erre még két hónap áll Prága rendelkezésére. Részleteket nem mondott, csupán annyit közölt, hogy március közepén az ügyet az összes parlamenti párt elnökével meg szeretné vitatni.

Csehország mellett a kvótaügyben Magyarország és Lengyelország ellen is eljárás indult.

(forrás: Nagy Gábor, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

Kovács Zoltán: Meg kell akadályozni, hogy bevándorlóállamot csináljanak Magyarországból

Geert Wilder Orbán Viktorról – Politikája vitathatatlanul jobb más országokénál