in ,

Alapjogokért Központ: megelőző csapás lehet a népszavazás

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a referendum színvallásra kényszeríti majd a hazai politikai erőket is

 

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a referendum színvallásra kényszeríti majd a hazai politikai erőket is: kiderül, hogy kik állnak a gyermekek jogainak védelme oldalán és kik azok, akik már ezt is feláldoznák a gender-propagandának. Kovács István, a szervezet projektvezetője hangsúlyozta: nincs semmilyen jogi alapja annak, hogy a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva az Európai Unió forrásokat vonjon meg hazánktól.

 

Az Alapjogokért Központ üdvözli a miniszterelnök által bejelentett népszavazási kezdeményezést – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Szánthó Miklós, a szervezet igazgatója, hozzátéve, hogy mindenkit arra bíztatnak, vegyen részt majd a referendumon. Mint mondta, hosszú évek óta képviselik azt az álláspontot, hogy igent mondanak a gyermekvédelemre és nemet a gender-ideológiára.

Szánthó emlékeztetett, hogy az Alapjogokért Központ hívta fel először a figyelmet arra, hogy az Isztambuli Egyezmény valójában nem a nők védelmére irányul, hanem a társadalmi nem, azaz a gender bevezetésére, elfogadására. Ez ma már több tagállamban meg is valósult.

Az igazgató kifejtette: a migrációhoz hasonlóan most is egyszerre van szó világnézeti és szuverenitási vitáról.

Az Európai Unió ezt az ideológiai nyomást szuverenitás-sérelem és hatáskör-elvonás árán is meg akarja valósítani, rákényszeríteni a tagállamokra.
Szánthó szerint az Unió fokozza a nyomást, ennek jele a tegnap a hazánkról kiadott jogállamisági jelentés is.

Mint mondta a népszavazási kezdeményezés azért is előremutató, mert egy megelőző csapás lehet ebben a küzdelemben, kimondva, hogy nálunk nem valósulhat meg az, ami már számos nyugat-európai országban igen.

De a referendum egyben színvallásra kényszeríti majd a pártokat is, hiszen valahogy majd viszonyulniuk kell a kezdeményezéshez. Most majd meglátjuk, hogy a hazai politikai erők közül, kik állnak a gyermekek jogainak védelme oldalán és kik azok akik már ezt is feláldoznák a gender-propagandának és agymosásnak – fogalmazott az igazgató.

Kovács Attila, az Alapjogokért Központ projektvezetője arról beszélt, hogy a p*dofil-ellenes törvény elleni támadások az évek óta tartó folyamat újabb állomását jelentik.

Kovács az egyes uniós vezetők fenyegetőzéseire reagálva hangsúlyozta:

nincs semmilyen jogi alapja annak, hogy a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva az Európai Unió forrásokat vonjon meg hazánktól.
Ezek a brüsszeli politikusok politikai megfontolásból támadják hazánkat, méghozzá azért, hogy befolyásolják a jövő tavaszi országgyűlési választást.

Mint kifejtette: az oktatás és a családügy nemzeti hatáskör, egyikbe sincs beleszólása az Európai Uniónak. Ennek ellenére olyan határjogi területeket találnak, amelyeket kicsit „megerőszakolva” beavatkozási lehetőséget kreálnak maguknak. Ennek egyik legsúlyosabb példája, hogy a p*dofil bűnelkövetők személyes adathoz való joga felülírja azt a közérdeket, hogy nyilvánosságra kerüljön nevük és adataik.

A jogállamisági jelentés kapcsán rámutatott: az Európai Bizottságnak és intézményeknek nincs jogi felhatalmazásuk arra sem, hogy a jelentés alapján a tagállamokkal szemben eljárjanak. Emellett a jogállamisági jelentéshez szintén nem lehet pénzügyi szankciókat csatolni – tette hozzá Kovács, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az idei jelentés megalkotásában is élen jártak a Nyílt Társadalom Alapítvány szervezetei, akik elküldték saját jelentéseiket a Bizottsághoz.

(Baranya Róbert, mandiner.hu)

 

Add tovább!

Baloldali szakértő: nem lesz semmi Karácsony népszavazási kezdeményezéséből

Örömhír – Már most hullik szét a DK – Kiléptek a DK-ból és pártot alapítottak, mert a húgyfoltos Gyurcsányékból hiányzik a lélek