Éljenek a stadionok!
Tisztázzunk valamit. Én nem járok futballmeccsekre, esküszöm még nem láttam belülről az új stadionokat, a legtöbb, ami ehhez a sportághoz köt, az a magyar válogatott fontosabb tétmérkőzései. Egy portugál-magyart szívesen megnézek, de meg nem tudnám mondani, hogy jelenleg például, hányadik helyen tanyázik a Fradi. Ebből akár az is következhetne, hogy a baloldal egész éves stadionozása, zene füleimnek, gyógyír a lelkemnek. Következhetne, de valahogy mégse következik. (PolgárPortál-publicisztika)
Szerző: Ambrus Csaba – író, Kolozsvár
Miért nem? Egyszerű. Mert operába se járok és mégse gondolom, hogy az Operaház és az államilag támogatott színházak fenntartása helyett, inkább építsünk kórházakat. Sőt, a filmalap támogatási rendszere is csak részben nyereséges, kizárólag országimázs szempontból hoz némi hasznot, de ez nehogy már fontosabb legyen, mint az egészségügy vagy az éhező gyerekek sorsa. Egy magyar Oscar-díj semmivel nem ér többet a nemzetközi piacon, mint Hosszú Katinka bármelyik olimpiai aranyérme. Kérdezem én, vajon Deák Kristófról, vagy Dzsudzsák Balázsról hallottak többen a világon? Ráadásul a színházban az ezer eladott jegy jó eséllyel telt háznak számít, míg ugyanannyi ember a stadionban, gyakorlatilag üres lelátókat jelent.
Az RTL Klub hírszerkesztősége szinte hetente átszámolja, hányan ülnek be meccset nézni a bajnoki mérkőzésekre, hogy a mindig pont arra járó DK-s, vagy MSZP-s politikusokkal karöltve, bizonyítsák, mennyi pénzt áldoz a kormány a futballra, anélkül, hogy annak legalább a töredéke megtérülne. A valóság ezzel szemben, ahogy azt már megszokhattuk, egészen más utakon jár.
Az állami pénzből épített stadionokat, általában a helyi önkormányzat értékesíti. Ez rendszerint abból áll, hogy a futballklubok előre rögzített fix összegért cserébe, egyfajta bérlési szerződést írnak alá, legtöbbször a helyi polgármesteri hivatallal. Tehát az, hogy hányan vesznek jegyet vagy bérletet a meccsre, az kizárólag az adott sportklub költségvetését befolyásolja. Ha holnaptól a Fradi húszezer nézőt visz ki az Üllői útra, a stadion akkor sem fog több pénzt hozni az államnak. Legfeljebb akkor, ha a szerződéshosszabbítás során, a növekedő nézőszámra hivatkozva, az önkormányzat változtat a létesítmény bérlési feltételein. Így aztán teljesen feleslegesen könyvelgeti a lelátók népességét az RTL, ez ugyanolyan csúsztatás, mint amikor ugyanabban a riportban egy füst alatt, szándékosan összekeverik a sportakadémiákat, a profi játékosokat szerződtető egyesületekkel. Az egyik bálna, a másik keszeg. Igaz, mindkettő a vízben él.
Kíváncsiságból utánanéztem, hogy szülőföldem országában, a csodálatos Romániában, hány stadiont sikerült összehozni az elmúlt évtizedben. Ledöbbentem, amikor kiderült, hogy a büszke dákok, lassan de biztosan lekörözik a Fideszt. Gondolták volna? Kolozsvár, Craiova, Voluntari, Turnu-Severin, Bukarest, Ploiest, Tirgu Jiu, Alexandria, Arcul de Triumf (Bukarest) Arad (most bontják a régit) Jászvásár (alaposan felújított), Ovidiu (csak részben állami támogatott), Sepsiszentgyörgy, de hamarosan indul a bukaresti hármas projekt, a Steaua, a Dinamo, és a Rapid is új otthonba költözik. A 2020-as Európa-bajnokság kezdetéig ezeknek kötelezően el kell készülni. Emellett sorra épülnek a sportcsarnokok, talán az uszodák tekintetében érzek némi lemaradást, de ez érthető, hiszen a Dacia hazájában az úszás messze nem olyan népszerű, mint nálunk.
Lengyelország és Ukrajna már jóval korábban hozzálátott az adófizetők pénzének „szétszórásához”, mint ismeretes, ezek az országok pár éve már EB-t is rendezhettek. Igen, tudom, nehogy már Románia és Ukrajna jelentse számunkra a követendő példát. Rendben, akkor nézzünk körül az EU-ban. Spanyolországban négyévente átadnak egy-egy új, vagy felújított stadiont, legutóbbi két szerencsés gárda, az Athletic Bilbao és az Atletico Madrid. Egyébként a szóban forgó építmények összköltségéből még három MTK és két felcsúti stadionra futotta volna. Idén indul a Nou Camp újratervezése, de a Santiago Bernabeu sem marad sokáig jelenlegi formájában. Hasonló a helyzet Portugáliában is, Hollandiában pedig a kisebb városok sportfinanszírozási rendszerét vizsgálták fölül, mert állítólag ködbe veszett néhány csapat állami tartozása, a Nijmegen, a Maastricht, a Den Bosch több tízmillió euró befizetendő összeg terhétől szabadult meg, hála a sportszerető városvezetésnek. Vagyis nem csak arról van szó, hogy épült néhány stadion és akadémia közpénzből, ennél súlyosabb a helyzet, nagy szerencséje Van Basten népének, hogy ott nincs Népszava meg 444.
Hangsúlyozom, ha pusztán az adófizető polgár szemszögéből nézzük, semmilyen jelentősége nincs annak, hogy a pályán jó a futball, vagy falábú az egész banda. Ahogy az sem mérvadó, hogy hányan kuporognak a lelátón. Tökmindegy, hogy telt ház van és csupa Ronaldo hasít a gyepen, az egészségügyre és az oktatásra ott is ráférne a vérfrissítés. De említhetném Németországot, ahol már sikerült tíz éve épült sportlétesítményt is több milliárdból újragondolni, kibővíteni.
Stadiont tehát mindenki épít. A nálunk szegényebbek, a nálunk gazdagabbak, az erős futballkultúrájú országok és a hozzánk hasonló gyengék egyaránt. A különbség csak az, hogy a fent említett országokban az ellenzéki politikusok és a sajtó még nem kattant rá a sport rendszeres becsmérlésére. Pedig gyanítom, hogy náluk se lehet stadionnal helyettesíteni a kórházat vagy klubtagsági kártyával gyógyszert venni.
Hagyjuk a rizsát, jó? Ne csináljunk úgy, mintha a baloldali értelmiség sport iráni gyűlölete csak tegnap, a stadionépítések hajnalán kezdődött volna. Nem, ennek nálunk elég szép hagyománya van, a téma pontos feltérképezése érdekében visszamehetnénk egészen a rendszerváltásig. Talán ez a legalapvetőbb különbség a jobb és a baloldali elit között. Míg az egyik lenézi a sportolókat, megkérdőjelezve szakmájuk és elhivatottságuk értelmét, állandóan a zsebükben kotorászva, utcaseprő szintre degradálva teljesítményüket, a másik fél sportszeretettől függetlenül elismeri munkájukat, eredményeiket. A balliberális értékrend szerint Hosszú Katinka csak akkor tudna hasznos tagja lenni a társadalomnak, ha hetente legalább egyszer, két edzés között felmosná a Nagyvárad téri aluljárót vagy ha lebetegedne, és ezzel megerősítené a baloldali szociális közhelygyárak elméletét, melynek értelmében csak kórházat érdemes építeni, esetleg iskolát, a többi mind kidobott pénz. Bezzeg más időkben, amikor az úgynevezett „tanácsadó” cégek havi szinten fosztogathatták az államkasszát, akkor a baloldal egyáltalán nem aggódott az adófizetők pénze miatt. Pedig ott minden bizonnyal csak papíron létező tevékenység zajlott, ha legalább egy fél stadion vagy egy icike-picike uszoda épült volna, most már azzal is előbbre lennénk.
Persze, nem vagyok naiv, pontosan tudom, hogy a baloldal számára a valódi ellenséget nem a stadionok jelentik. Ha Orbán Viktor nem szeretné a futballt, hanem a múzeumlátogatás lenne a hobbija, most minden balliberális katona, aki reggeltől-estig stadionozik, egytől-egyig a múzeumok oldalát rugdosná, ugyanazt a kísérőszöveget hajtogatva, hogy mennyivel hasznosabb lenne a múzeumok helyett az egészségügyre költeni ezt a pénzt. Az RTL Klub ugyanúgy nem a stadionok nézőszámát könyvelgetné hetente, hanem a visszafogott múzeumlátogatás állna a kormány szekálásának középpontjában. Mert a szociális rendszer jobbá tételének szemszögéből sehol a világon nem éri meg stadiont építeni. Se múzeumot, se színházat, se uszodát, se templomot, se emlékművet. Mi több, a Lánchídon is le lehetne kapcsolni a világítást, mert éjszaka csak néhány bulizós éjjeli bagoly jár arra, az ott elhaladó járművekbe pedig gyárilag szereltek fényszórót, ami elvileg helyettesíthetné a közvilágítás jelentős részét. Hát ide vezet a baloldali vízió. Ha az emberiség így gondolkodott volna már a kezdetektől fogva, még mindig barlangban élnénk és fakerekű szekéren tologatnánk a mezőről begyűjtött gyógynövényeket. Gondolom, a saját háztartásukban most tesztelgetik éppen, mennyire működik családon belül a választási győzelemre tartogatott szociális reformcsomag. Bizonyára zoknit is csak egyszer cserélnek egy héten, mert mi van, ha később szükségük lesz gyógyszerre, ők meg elköltötték a pénzt zoknira.
Szerény véleményem szerint a baloldali pártok pont azért futják ugyanazokat a köröket most már közel egy évtizede, mert engem, vagyis a választópolgárt, szüntelenül a betegségre és a halálra kívánnak felkészíteni. Kösz, de ebből nem kérek. Én élni akarok. És ez akkor is így lenne, ha ezeket a sorokat egy kevésbé felszerelt kórház belsejéből kellene megírnom. Ha ott leszek a szavazófülkében, optimistán akarok gondolni az országom jövőjére, a saját holnapomra, rohadtul nem dob fel, ha valaki azt üzeni nekem, ha mi nyerünk, már nyugodtan lehetsz rákos, ott lesz a jól felszerelt kórház valahol a körzetedben. Ezért néha betegen, néha egészségesen, halálunk napjáig, az egészségügy fokozatos rendbetétele mellett, igenis építsünk stadiont, uszodát, atomerőművet, bármit. Járjunk színházba, moziba, vigyük néha étterembe a barátnőnket, feleségünket, adott esetben mindkettőt, lehetőleg más időpontban. Azok viszont, akik nem akarnak semmit, csak várják a betegséget és a halált, mert az beváltja a kétfilléres szlogenekkel megvásárolt közéleti fogyatékosaik álmát, azokat arra kérem, hogy hagyjanak minket élni, mert pazarul boldogulunk nélkülük is. Nem kell hozzá se a savanyú pofájuk, se az állandó nyafogásuk, harcoljanak csak a virtuális világban felépített diktatúrájuk ellen, egymás és saját közösségi oldalán fröcsögve napestig. Igen, tudjuk, a kormány a hibás, ha összegyűl náluk a mosatlan, ha nem csukódik be elsőre a metróajtó, ha esik az eső és kénytelenek elhalasztani az otthon maradt kritikus tömeg éléről kikiáltott forradalmat. Nem a saját tehetetlenségük vagy a pozitív gondolkodás eszköztárának teljes hiánya gátolja meg őket abban, hogy kezdjenek valamit magukkal. Ó nem, ők mindent jól csinálnának, ha hagynák őket élni a Hosszú Katinkák, a stadionok, a kisvasutak, és a Puskás Akadémián focizgató gyereksereg.
Forrás: PolgárPortál
