in ,

Akcióban a miskolci baloldal – Rezsiemelés, járattörlés, tömegközlekedési díjak emelése

Miskolcon a baloldal nem csökkenti, hanem emeli a rezsit

A FIDESZ SZERINT A VÁROSVEZETÉS ÁMOKFUTÁSÁNAK AZ ÁRÁT A LAKOSOK FIZETHETIK MEG
A baloldal véget vetett a rezsicsökkentésnek, hiszen miközben megemelte helyben a tömegközlekedés díjait, drasztikusan megritkította a járatokat – erről beszélt sajtótájékoztatón Soós Attila (Fidesz). Kitért arra is, hogy közben közgyűlési rendeletben kötelezik a bérlakásokban élő miskolciakat, hogy évi több tízezer forinttal több bérleti díjat fizessenek, valamint az óvadéki letétet is emelték, nem ritkán több százezer forinttal.

A koronavírus-járvány az ország egészéhez hasonlóan a Miskolcon élők jövedelmi viszonyait is negatívan érintette, ezért helyben, az elmúlt hónapokban a Fidesz–KDNP frakciószövetsége számos alkalommal jelezte a város balliberális vezetésének, hogy az általuk előidézett hétmilliárdos költségvetési hiányt ne az emberek zsebéből kívánják betömni – jelentette ki pénteken sajtótájékoztatón Soós Attila fideszes önkormányzati képviselő. Hozzátette: azt javasolták, hogy vezessenek be privatizációs és árstoppot, ne kótyavetyéljék el Miskolc vagyonát, ne rójanak vállalhatatlan díj- és adóterheket azokra, akik évek, évtizedek óta becsülettel dolgoznak, dolgoztak Miskolcon, nevelik gyermekeiket, gondozzák szüleiket.

Soós Attila szavai szerint ehhez képest a baloldali városvezetés Miskolcon ámokfutásba kezdett, ebben a kritikus közegészségügyi helyzetben a tömegközlekedés díjainak emelése és a járatok drasztikus ritkítása mellett döntött.

S mint mondta, közben az önkormányzati lakások bérleti díjait, továbbá az ehhez kapcsolódó letéteket is komolyan megemelte. – Dacára a Fidesz–KDNP tiltakozásának és többszöri fellépésének, közgyűlési rendeletben kötelezik a bérlakásokban évek, évtizedek óta élő miskolciakat, hogy évente több tízezer forinttal több bérleti díjat fizessenek, valamint a lakások jógazdai kezelését biztosítani hivatott óvadéki letétet is több tízezer, sőt, nem ritkán több százezer forinttal emelték meg. Ennek megfizetése heteken belül esedékes, ami szinte lehetetlen helyzetbe hozza az évek óta tisztességesen fizető lakásbérlőket – mutatott rá a kormánypárti politikus.

A fideszes önkormányzati képviselő kifejtette: tudomásuk szerint Miskolcon csaknem négyezer lakásban emelik a közeljövőben folyamatosan a bérleti díjakat és a kapcsolódó letétet, ez több mint tízezer bérből vagy nyugdíjból élő miskolcit hoz lehetetlen vagy nagyon nehéz egzisztenciális helyzetbe.

Kiemelte: a balliberális vezetés teszi mindezt úgy, hogy szabadon hagyják terjedni azt a pletykát, amely szerint ez a kormány bűne, miközben ezt a brutális terhet ők mint baloldali városvezetők rakják több ezer miskolci lakó nyakába.

 

– Ezúton is kérjük a városvezetést, hogy Miskolc működtetését és fejlesztését a város tízmilliárdos nagyságrendű bevételéből, az elmúlt esztendőkben elnyert pályázati pénzekből, de elsősorban az utóbbi évtizedben az megvalósult számtalan fejlesztés eredményéből oldják meg! Ne állítsák a várost sodródó pályára, ne a miskolciakkal fizettessék meg az elvesztegetett elmúlt egy évet, és az elmulasztott döntésekből és a hozzá nem értésükből eredő veszteségeket – fogalmazott Soós Attila.

A politikus hangsúlyozta: Miskolc polgármesterének ki kell lépnie végre saját árnyékából, és vezetői eréllyel rendet kell tennie a körülötte „lézengő ritterek„ sorai közt.

A politikus úgy véli, hogy nincs szükség élősködő, felelősséget nem vállaló, csak a saját zsebüket néző tanácsadókra. – Most is elmondjuk: a baloldali recept, a megszorítások, a hitelfelvétel és az adóemelések politikája eddig is, ezután is kudarcot fog vallani – emelte ki.

A Velünk a Város balliberális frakció a sajtótájékoztató után közleményt adott ki, amelyben jelezték: ahogyan Miskolc vezetése, úgy a képviselőcsoport is változatlanul nyitott a város fejlődését segítő megalapozott és értelmes javaslatokra. – Sajnálattal tapasztaljuk, most már sokadszorra, hogy a Fidesz képviselőire ebben a tekintetben sem számíthatunk – fogalmaztak.

 

 

(Borsodi Attila, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Íme az ember, aki ki akarja éheztetni Magyarországot! Na, kivel mutatkozik?

Geszti Pétert a Bibliaégetés nem zavarja