in , ,

AGYHALÁL – Ismét Spanyolországban kötött ki az egyik Soros-hajó

87-en voltak rajta

Csütörtök reggel kötött ki San Roque partjainál a Soros György finanszírozta Proactiva Open Arms nevű civil szervezet hajója 87 illegális bevándorlóval a fedélzetén. A jármű kikötését azután engedte meg a baloldali madridi vezetés, hogy a hajó több napon át a Földközi-tengeren járta a szigeteket csak arra várva, hogy valaki átvegye a migránsokat.

Local spanyol kiadása szerint a jármű Líbiából indult bevándorlókat szedett fel a tengeren, akiknek a legnagyobb része szudáni volt. Ez már a harmadik migránshajó, amelyik Spanyolországban köt ki azután, hogy a bevándorlásellenes olasz kormány megtiltotta, hogy a migránstaxik náluk kössenek ki.

Fotó: AFP

Spanyolországban a nyár elején vette át a hatalmat Pedro Sanchez baloldaliminiszterelnök, akik pár nappal hatalomra jutása után már a legnagyobb titokban találkozott is Soros Györggyel.

A civil szervezet közleménye szerint azért kellett elhagyniuk a migránsoknak Líbiát, mert ott bántalmazták őket. A dél-spanyolországi San Roquéban nemrég nyílt meg egy új befogadóközpont a bevándorlóknak, így a kisváros gyorsan kedvelt célállomás lett és hetente több százan próbálnak meg átjutni Andalúziába.

Egy ideig Olaszország volt az első számú célpontja a fekete-afrikai bevándorlóknak, azonban az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő belügyminiszter, Matteo Salvini kemény bevándorláspolitikája miatt már nem köthetnek ki a civil szervezetek hajói, így azok egy időben Máltánál kopogtattak, ám miután a szigetország is elhajtotta őket, Spanyolország jelentkezett, hogy örömmel átvennék az afrikaiakat.

A hivatalos adatok szerint csak idén 23700-an jutottak át a mediterrán országba, ami több mint az egész tavalyi mennyiség.

(Bokor Gábor, 888.hu)

Tudta? A stadionok építése kevesebbe került, mint a szocik idején a felesleges Völgyhíd megépítése – Na, ki pazarol???

NEM STADION! – Két és fél milliárd forintot kap fejlesztésre a Jahn Ferenc Kórház pesterzsébeti szakrendelője