in , , ,

AGYHALÁL – Alig várja a svéd nagykövet, hogy elítéljék Magyarországot

Niclas Trouvé, Svédország budapesti nagykövete már várja, hogy az Európai Bíróság (EB) folytassa az eljárást hazánk ellen a civiltörvénnyel kapcsolatban

A svéd diplomata szerint teljesen törvényes, ahogy a magyar származású tőzsdespekuláns, Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (OSF) ténykedik Magyarországon.

Sőt, úgy gondolja, hogy az OSF által finanszírozott, támogatott szervezeteket, NGO-kat nem szabadna korlátozni a tevékenységükben. Mint fogalmazott:

Megbélyegző a külföldről finanszírozott civil szervezetek átláthatóságát célzó szabályozás.”

Hozzátette: várja már, hogy az EB lefolytassa a civiltörvénnyel kapcsolatos eljárást.

Trouvé szerint nincs egyedül ezzel az álláspontjával, az általa is képviselt nézeteket vallja az ENSZ, az előbb említett EB és az Európai Parlament is. A svéd diplomata kijelentette, hogy nem tesz különbséget jó és rossz NGO-k között, és úgy véli, hogy a civil szervezetek dolga az, hogy a társadalom különböző részeihez (köztük a médiához, a vállalatokhoz, a választókhoz, de még a külképviseletekhez is) eljuttassák nézeteiket, és kifejtsék azokat.

Mint ismert, a héten megjelent a sajtóban, hogy Svédország beavatkozott az EB oldalán a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó jogszabály miatt Magyarország ellen indított perben az Európai Bíróságon. Soros György szervezetei az áprilisi választásokat követően nagyobb sebességre kapcsoltak, és lobbitevékenységbe fogtak a Budapestre akkreditált nagyköveteknél, ügyvivőknél a civil szervezetek működését, átláthatóságát szabályozó hazai jogszabályokkal szemben. Az Európai Bíróság várhatóan 2019 közepén dönthet a tavaly nyáron elfogadott jogszabályról.

(forrás: Nagy Gábor, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Written by mindenszo

GYÁSZ – Elhunyt Kerényi Imre

A 2Rule a köz számára fog értéket teremteni