in ,

Agyhalál – A Lánchídra nincs pénz, Karácsony hivatalára viszont jut egymilliárd

Bár a Lánchíd kritikus állapotban van, Budapest baloldali vezetése az ígérgetésen kívül semmit sem tesz a felújítási munkálatok megkezdése érdekében.

Bár a Lánchíd kritikus állapotban van, Budapest baloldali vezetése az ígérgetésen kívül semmit sem tesz a felújítási munkálatok megkezdése érdekében. Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan pénzhiányra panaszkodik, azonban egy utolsó pillanatos költségvetés-módosítással sikerült egymilliárd forintot elkülönítenie a saját munkahelyének kicsinosítására.

Napról napra romlik a Lánchíd állapota, azonban Karácsony Gergely főpolgármestert és gárdáját úgy tűnik, ez nem érdekli, hiszen a felújítására vonatkozó tendert még ki sem írták.Néhány nappal ezelőtt a Hír Tv hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amely szerint Budapest és egyben Magyarország egyik legemblematikusabb jelképének állapota rohamosan romlik.

A televízió birtokába jutott dokumentumokban – amelyeket még áprilisban készített az MSc Mérnöki Tervező és Tanácsadó Kft. – azt írják, hogy

számítani lehet arra, hogy a lehulló betondarabok kárt okozhatnak a híd alatt az alsó rakparton közlekedő autókban.

Az egyik legkritikusabb rész a Lánchíd déli oldali járdája, ahol akár a teljes rész beszakadhat, mint fogalmaztak „csak remélni lehet, hogy a híd felújításáig nem történik baleset.”

Nehéz lenne elhinni, hogy Karácsony Gergelyék ne ismernék a Lánchíd állapotát, éppen ezért is érthetetlen a felújítás megkezdésének halogatása a részükről. A főpolgármester totojázása az ügyben már Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét is felkeltette.

A kormányfő ma a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy kilenc hónapja szerencsétlenkednek, toporognak az ügy körül azok, akiknek döntéseket kellene hozniuk.

Karácsony pénzhiányra való hivatkozását pedig úgy kommentálta:

a főváros számláján 180 milliárd forint van, „tele vannak pénzzel, csak értelmesen fel kellene használni”.

Valóban nem világos, hogy miért hivatkozik a főváros vezetése folyamatosan forráshiányra.

A Fidesz budapesti elnöke, Láng Zsolt tegnap kijelentette:

munkálatok költségei biztosítva vannak, hiszen a kormány is kész odaadni azt a hatmilliárd forintot, amit az előző ciklusban megígért, és rendelkezésre áll az a 17,3 milliárd forint is, amit még az előző főpolgármester, Tarlós István idejében különítettek el a felújításra.

Hozzátette: a főváros költségvetése meghaladja a 300 milliárd forintot, tehát van pénz a munkálatokra.

Nagyon úgy tűnik viszont, hogy valóban van pénzük Karácsonyéknak, csak éppen nem arra költik, amire kellene.

Mint tudjuk, szerda éjféltől az ország egész területén megszűnt a különleges jogrend, ami egyben azt is jelentette, hogy véget ért Karácsony Gergely rendkívüli hatalma. Magyarul a főpolgármester nem irányíthatja tovább rendeleti úton a fővárost, nem dönthet egy személyben a közpénzekről, ismét szüksége lesz a Fővárosi Közgyűlés hozzájárulására.

Csakhogy Karácsony az utolsó pillanatban gondoskodott arról, hogy egy kis pénz sorsáról még egymaga dönthessen.

Az Origo szúrta ki, hogy szerdán felbukkant a főváros honlapján egy, a budapesti költségvetés módosításával kapcsolatos főpolgármesteri rendelet.

Eszerint Karácsony a veszélyhelyzet utolsó napján elköltött 10 milliárd forintot.

A portál szerint a főváros februárban fogadta el az idei költségvetését, amit Karácsony különleges hatalmánál fogva többször is egy személyben módosított. Április végén ezt kiegészítette egy újabb melléklettel, ami ekkor még 48,4 milliárd forintra rúgott. Már ez is rendkívül komoly tételnek számított, azonban Karácsony a mostani rendeletével 57,1 milliárdra emelte a keretet, ami közel tízmilliárdos pluszkiadást jelent.

Az történt tehát, hogy a főpolgármester az utolsó pillanatban még mindenféle kontroll nélkül 10 milliárd forint sorsáról döntött.

A módosításban több érdekes tétel is szerepel, hiszen

a folyamatosan pénzhiányra panaszkodó főpolgármester egymilliárd forintot különített el hivatalának felújítására. De több mint 300 millió forint jut a „B+R és kerékpártároló programra”, továbbá 450 millió forint lett elkülönítve a „klímavédelmi és zöldterület-fejlesztési feladatokkal” kapcsolatos beruházásokra.

Kibújt tehát a szög a zsákból: Karácsonynak fontosabb a saját és a haverjai munkakörülménye, mint a Lánchíd felújításának megkezdése.

Bebizonyosodott újfent az is, hogy teszetoszasággal, ígérgetésekkel nem lehet egy várost vezetni, és egy olyan gyakorlatias emberre lenne szükség, mint amilyen Tarlós István volt.

Ha Tarlós István lenne a főpolgármester, akkor a Lánchíd felújítása egy év múlva befejeződne

– jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely tegnap a Kormányinfón.

A Lánchíd felújításának halogatása egyébként drasztikusan növeli a költségeket is. Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár múlt héten elmondta, hogy a beruházást Tarlós István hiánytalanul előkészítette.

Karácsony Gergely késlekedése milliárdokkal drágítja a Lánchíd felújítását és jelentősen meghosszabbítja a hídlezárás idejét, de a kormány segíti a megoldást

– jelentette ki Fürjes Balázs.

Korábban a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben tudatta, hogy a Lánchíd felújítására szánt összeg – amit a kormány még Tarlós Istvánnak ígért meg – rendelkezésre áll.

A Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzat azonban a mai napig még csak kísérletet sem tett arra, hogy ezt az összeget lehívja, sőt a Lánchíd felújítására vonatkozó tender kiírására sem került még sor. Veszélyes és drasztikusan drágítja a munkát, hogy a Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzat 8 hónapja halogatja a híd felújítását

– írták.

Tarlós István egyébként az ATV-ben beszélt nemrég a híd állapotáról. Elmondása szerint tavaly ősszel már arról volt szó, hogy 6 hónapon belül meg kell kezdeni a felújítást, ugyanis ennek halogatása csak még inkább megdrágítja a munkálatokat. A volt főpolgármester azt is elmondta, hogy

félő, hamarosan bekövetkezhet az a pillanat, hogy nem is lehet felújítani a Lánchidat, így megszűnhet a műemlék.
Életveszélyes Karácsonyék szerencsétlenkedése
Szó szerint életveszélyes Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés szerencsétlenkedése – áll a Fidesz pénteki közleményében. Mint fogalmaztak, a Lánchíd nagyon rossz állapotban van, a felújításhoz szükséges pénz teljes mértékben rendelkezésre áll, csak hozzá kellene látni a munkához.
Karácsony Gergely a budapesti kasszát pénzzel tele – több mint 200 milliárdos tartalékkal – vette át Tarlós Istvántól, a kormány ezen felül további 6 milliárdot biztosít a híd felújításához – fogalmaztak, hozzátéve, a baloldali városvezetés mégsem tett semmit az ügyben megválasztása óta.
(888.hu)
Oszd meg másokkal is!

A CÖF sem kímélte a főpolgármestert Lánchíd ügyben! A próbaidő lejárt!

Akkor lenne szép világ, ha….