in , ,

Adatbázist építenek a Soros-szervezetek állami és magánlakásokról, ahová a migránsokat költöztetnék kormányváltás után

Adatbázist építenek a Soros-szervezetek Magyarországon – jelentette ki Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Az államtitkár az M1-en azt mondta, hogy az említett szervezetek adatokat igényelnek az üresen álló laktanyákról, az állami és a magánlakásokról.

Nyilatkozataikból is kitűnik, hogy olyan adatbázis épül, amely alkalmas arra, hogy ha a migránsok akár egy áttelepítési kvóta révén, akár a határokon keresztül megérkeznek, akkor a segítségével el lehet őket helyezni – jelentette ki.

Tuzson Bence

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Tuzson Bence szerint ez azt jelenti, hogy vannak olyanok, akik visszaélnek az adatigénylésekkel és illegális adatbázist építenek.

Ez ellen a leghatározottabban fel kell lépni, minden jogszabályt és minden jogot a rendeltetésének megfelelően kell használni, nem pedig arra, hogy a későbbiekben ezek alapján migránsokat lehessen betelepíteni Magyarországra”

– hangsúlyozta.

A műsorban elhangzott, hogy a Helsinki Bizottság kedden nyilatkozatban cáfolta, hogy közérdekű adatigénylést nyújtott volna be ebben az ügyben.
(Bertha László, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

A nőaláző Janiczak Dávid lemondását követelik – Itt lehet aláírni!

Már most választási csalás történt!!! – Jogsértő, és megtéveszti a választókat a Fideszes jelöltet lejárató Facebook-oldal