in

A sivalkodó ki lett tiltva – Szél Bernadett nem vehet részt a Soros-tervvel foglalkozó nemzetbiztonsági bizottsági ülésen

Nagyon helyes!

SZÉL BERNADETT NEM VEHET RÉSZT A SOROS-TERVVEL FOGLALKOZÓ NEMZETBIZTONSÁGI BIZOTTSÁGI ÜLÉSEN

Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros György érdekeit szolgálja, ezért az ellenzéki képviselő nem vehet részt egy olyan nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amely a Soros-tervvel foglalkozna – hangsúlyozta Németh Szilárd.

A nemzetbiztonsági bizottság alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, amióta megkérdezték az embereket a Soros-tervről, azóta Szél Bernadett és pártja, az LMP azon volt, hogy a nemzeti konzultációt hiteltelenítsék, összevissza hazudoztak róla.

“JÓL LÁTHATÓ, HOGY EGY MEGBÍZHATÓ SOROS ALKALMAZOTTRÓL, EGY MEGBÍZHATÓ SOROS-SZÖVETSÉGESRŐL VAN SZÓ”

Példaként említette, még zajlott a nemzeti konzultáció, de folyamatosan megkérdőjelezték azokat a számokat, amelyek minden idők legsikeresebb konzultációja során kiderültek. Felhívta a figyelmet arra, az LMP-s politikusok a nemzeti konzultáció alatt mindvégig a Soros-tervet támogatták.

A nemzetbiztonsági bizottság alelnöke leszögezte, aki a Soros-tervet támogatja vagy a Soros-terv ellen fellépő magyar emberek akaratát, kérését megkérdőjelezi, az nem vehet részt azon a nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, ahol a Soros-tervről illetve megakadályozásáról van szó.

Fotó: fidesz.hu

Németh Szilárd arra is emlékeztetett, Szél Bernadett olyan szervezeteknél dolgozott, amelyet Soros fizet. Példaként említette, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületet, ahol az LMP társelnöke projektmenedzserként dolgozott. Ezt még le is tagadja mostanában, hiszen több önéletrajz is kering az interneten, ahol az egyikben ez benne van a másikban pedig nincs – jegyezte meg. Jól látható, hogy egy megbízható Soros alkalmazottról, egy megbízható Soros-szövetségesről van szó – mutatott rá a Fidesz alelnöke.

Németh Szilárd kitért arra is, hogy Szél Bernadett néhány hónapja Brüsszelben találkozott a Soros György szervezetét méltató Vera Jourová uniós biztossal. Arra is emlékeztetett, az LMP a magyar Országgyűlésben is kiállt a Soros-terv mellett. Mikor a parlament határozatot fogadott el a Soros-tervvel szemben, akkor az LMP – Szél Bernadett kezdeményezésére – nem vett részt a szavazáson – idézte fel.

Jól látható, hogy Szél Bernadett és az LMP Soros érdekeit, idegen érdekeket szolgál a magyar parlamentben, ezért azon a nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, ahol ezeket az idegen érdekeket szeretnénk elhárítani, azon egy ilyen ember nem vehet részt – hangsúlyozta Német Szilárd.

(fidesz.hu)

(forrás:www.fidesz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A Soros-hálózat be akar avatkozni a magyar választási kampányba és el akarja távolítani az Orbán-kormányt

TÁMADÁS alatt Magyarország! – Külföldről szállítják a politikai muníciót a hazai ellenzéknek – Hatalmas politikai nyomás külföldről