in ,

A Momentum FŐ támogatója nagyot csalódott a Momentumban – Íme az illető

Szerinte a Momentum, amit korábban pénzzel is támogatott, az ország történelmi érdekei helyett a saját vélt hosszú távú érdekeit tartja fontosnak.

Szerinte a Momentum, amit korábban pénzzel is támogatott, az ország történelmi érdekei helyett a saját vélt hosszú távú érdekeit tartja fontosnak.

Csalódott a Momentumban Bojár Gábor

Mi is megírtuk, hogy Bojár Gábor egymillió forinttal támogatta a Momentumot, mert kötelességének érezte, hogy segítse a vállalt értékrendjében hozzá közel állónak érzett pártot.

A 168 órának most azt azonban azt mondta, csalódást okozott számára a Momentum azzal, hogy Fekete-Győr Andrásék elzárkóznak mindenféle együttműködéstől.

Ez számomra azt jelenti, hogy a 2018-as kormányváltásról már lemondtak, és a párt vélt hosszú távú érdekeit fontosabbnak tartják, mint az ország történelmi érdekét

– nyilatkozta a Graphisoft és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója.

(hirstart.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Ennyire utálják a délszlávok Sorost

Megerőszakolta és áramot vezetett áldozataiba Soros György korábbi alkalmazottja