in

A manóba! Nem stadion! – Ez a gyorsforgalmi út viszi tovább Mátészalkától a román határig az M3-ast

Az M49-es második szakaszára több nyomvonal változatot vizsgálnak, az első szakasz már környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik.

A 2016 nyarán meghirdetett 2500 milliárdos útépítő programba tavaly ősszel került be a jelenleg a Mátészalkáig kivitelezett M3-as autópálya és a román határ közötti kapcsolat fejlesztésének előkészítése. Ennek megfelelően a TED-en megjelent a Mátészalka és Csengersima között tervezett M49-es gyorsforgalmi út második szakaszára kiírt közbeszerzés. Az útvonal jelentőségét növeli, hogy a gyorsforgalmi út közelebb hozza a jelentős mértékben magyarok lakta partiumi településeket, köztük Szatmárnémetit, Nagykárolyt és Nagybányát is.

Ezeket a feladatokat kell elvégezni

A beruházó NIF Zrt. hirdetményének tárgya az M49 gyorsforgalmi út Ököritófülpös és az országhatár közötti szakaszára vonatkozóan

  • a környezetvédelmi engedélyének megszerzése;
  • az ehhez szükséges Tanulmányterv, a Környezeti hatástanulmány (KHT);
  • az Előzetes Régészeti Dokumentációjának;
  • valamint a NATURA 2000 hatásbecslés elkészítése.

A magyar-román határmetszéspontot is meg kell találni

A tájékoztatóból az is kiderül, a kétszer két sávos út ezen szakaszának becsült hossza 19 kilométer. A tervező feladata emellett a 19 kilométeres, kétszer két sávos útszakasz megvalósításához szükséges nyomvonal-változatok tanulmányterv szintű vizsgálata.

A vizsgálatnál figyelembe kell venni az M49-es első szakaszának, vagyis az M3-as és az Ököritófülpös közötti szakasz terveit, melyek már környezetvédelmi engedéllyel rendelkeznek.

Mindezek mellett a majdani nyertesnek vizsgálnia kell a magyar-román határmetszéspont kérdését a már meglévő kétoldali megállapodások függvényében.

 (forrás:magyarepitok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Agyhalál – Amikor Vona a WTC elleni terror évfordulóján az arab-magyar barátságot ünnepelte Ajkán (videó!)

Tökönszúrta magát az MSZP is – Öngyilkos kampány Erdélyben