in ,

A két kretén megint riogat – Anyaszomorító kormányzással riogatnak anyák napján

Anyaszomorító kormányzással riogatott anyák napján Szabó Tímea és Ujhelyi István közös sajtótájékoztatójukon.

Ma van anyák napja, és ezen a napon a legnagyobb szeretettel szeretnék köszönteni az édesanyákat – kezdte mondókáját Szabó Tímea, aki szerint ezen a napon nemcsak az édesanyákat kellene ünnepelni, hanem a gondoskodó nőket általában.

 

A szocik és a Párbeszéd mindennap foglalkozna az édesanyákkal – jelentette ki a Párbeszéd társelnöke, aki szerint a kormány csak a mai napon foglalkozik az anyákkal – egy virág erejéig.

A mai kormány az anyákról nem úgy gondolkodik, mint az MSZP-Párbeszéd – szögezte le Szabó Tímea. Hála Istennek – tehetnénk hozzá.

„Ma nem öröm anyának lenni Magyarországon”

– jelentette ki Szabó Tímea, aki saját javaslatcsomaggal oldalá meg a problémát. Ennek része például a családi pótlék megduplázása vagy a bölcsődei helyek bővítése.

Ujhelyi István beszámolt róla, magánemberként ő is felköszönti édesanyját és nagymamáját. A szoci EP-képviselő ugyanakkor úgy fogalmazott,

„anyaszomorító kormányzás zajlik ma Magyarországon”.

Ujhelyi szerint a kormány családpolitikai programja csak egy lufi, ami valójában csak a tehetősek érdekét szolgálja.

Az ellenzéki politikusok szerint a legnagyobb probléma a kivándorlás, és ha nem változik a kormányzati magatartás, akkor évről évre újabb százezrek hagyják majd el az országot.

Ujhelyi azt is bejelentette, holnap Bécsben tart sajtótájékoztatót, amiről majd videós formában be is fog számolni – ígérte.

Ujhelyi István büszkén beszámolt mai nyílt leveléről, és hangsúlyozta, szerinte sunnyogás van a Fidesz és az Európai Néppárt ügyében.

A sajtótájékoztató végén egy éles váltással Ujhelyi kedveskedő hangon úgy zárta szavait: „Köszöntsék fel az anyukákat, édesanyákat, nagymamákat!”

(demokrata.hu)

Megint akcióban a hülyegyerek: Ujhelyi szerint Orbán Viktor betörte a fejét

Totál szívás: a Fidesz-KDNP budapesti polgármesterei nem fogadják Karácsony Gergelyt