in

A Jobbik végjátéka – Három jobbikos is átlépett a Mi Hazánkba

Ezentúl a Mi Hazánk Mozgalom színeiben politizál három korábbi jobbikos, most független országgyűlési képviselő

Ezentúl a Mi Hazánk Mozgalom színeiben politizál három korábbi jobbikos, most független országgyűlési képviselő. Volner János, Apáti István és Fülöp Erik szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: mindhárman kérték felvételüket a nemrég alakult pártba.

 

Toroczkai László pártelnök hangsúlyozta, ezzel – Dúró Dórával együtt – a korábbi egy helyett immáron négyen képviselik a törvényhozásban politikájukat, amelynek lényege, hogy

a nemzet az első, a nemzet érdekeit semmilyen magánérdek oltárán fel nem áldozzuk.”

A három egykori jobbikos politikus közül Volner János az eseményen társai nevében is szólva kijelentette: az igazi Jobbikot keresik, egy professzionálisan működő, nemzeti értékrendet követő, jobboldali pártot szeretnének a jövőben építeni.

Szerinte e lépésük „nem volt előre elrendeltetett”, de a Mi Hazánkhoz csatlakozott a Jobbikban korábban aktívan politizáló nemzeti értékrendet vallók többsége is, sok olyan emberrel együtt, aki korábban nem választott pártot magának; „most már itt van a legtöbb barátunk és szövetségesünk, kipróbált harcostársunk” – fogalmazott.

Hozzátette: az értékrendek és a szervezetépítési-stratégiai elképzelések is összhangban vannak, majd hangsúlyozta, a parlament legszegényebb pártjához csatlakoznak, amelynek oligarchája sincs, de nem is lesz. Kijelentette, hogy se helyi, se országos szinten nem fognak együttműködni „a bukott balliberális oldal pártjaival”.

(forrás:888.hu)

És ismét magyar arany! – Milák Kristóf két arannyal nyitott a rövidpályás úszó-ob-n

Orbán Viktor kimondta: Európa a nemzetek Európája lesz vagy nem lesz