in ,

A Jobbik-elnök beszólt: Gyurcsány alkoholista, Fegyőr meg nagyképű

Tóth Péternél, a Jobbik Csongrád megyei elnökénél Facebook-posztban borult ki a bili

Tóth Péternél, a Jobbik Csongrád megyei elnökénél Facebook-posztban borult ki a bili, amikor egyszerre alkoholistázta le Gyurcsányt, és nevezte Fekete-Győr Andrást “nagyképű Fegyőr”-nek. A bejegyzésre a Promenád.hu akadt rá.

 

Repedezni látszik az elvek és érték nélküli, a „bukjon a Zorbán” mélységű programalkotásban kimerülő szivárványos ellenzéki összeborulás. Ahogy az várható volt, illetve a politikai logikának is megfelel, az EP-választáson látványosan előretörő pártok, a DK és a Momentum érvényre kívánják juttatni erejüket és támogatottságukat, vagyis sok helyen újranyitnák az őszi önkormányzati választási együttműködésről szóló tárgyalásokat, megállapodásokat. Azokat az alkukat, melyeket korábban vélt erőfölényéből adódóan az MSZP és/vagy a Jobbik uralt, dominált.

Az EP-választáson aztán országosan a DK 16,05, a Momentum 9,93 százalékot szerzett, míg az MSZP 6,61 százalékkal, a Jobbik 6,34 százalékkal alig csúszott át a küszöbön, azaz látványosan összecsuklott, miközben az LMP gyakorlatilag meg is szűnt. Aligha kérdőjelezhető meg annak jogossága, hogy az ellenzék vezető alakulataivá vált Gyurcsány-, illetve Fekete-Győr-pártok több beleszólást és nagyobb szerepet vindikálnak maguknak az ellenzéki együttműködésben. Akár Budapesten, akár a megyei jogú városokban vagy a nagyobb településeken. 

 

Mint írja a Promenád nevű online portál, a Jobbik Csongrád megyei elnöke, szegedi elnöke, megyei önkormányzati képviselője, a párt megyei jogú városok csoportjának vezetője, Tóth Péter gyomrát is megülte a DK és a Momentum diadala, valamint felerősödő építkezése. Erre utal a hivatalos közösségi oldalán péntek reggel közzétett poszt:

Fotó forrás: Promenád.hu

„Fidesz-győzelem lesz ősszel is. A Fidesz most megnyerte az őszi önkormányzati választásokat és a 2022-es országgyűlési választást is. Köszönetet lehet mondani az alkoholos mámorban úszó Gyurcsánynak és a nagyképű Fegyőrnek. Magyarország többet érdemel!”

– írta ki a politikus a jobbikos Alfahír egy vonatkozó cikkének megosztásával. Mindez jól mutatja, mekkora a bizalom, a szimpátia és az egyetértés az elvtelen és programtalan szivárványos összeborulás pártjai és szereplői között. A Jobbik Csongrád megyei és szegedi elnöke számára Gyurcsány egy „alkoholos mámorban úszó”, Fekete-Győr pedig csak „a nagyképű Fegyőr”, akiknél „Magyarország többet érdemel”.

Forrás: Promenád.hu

(pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Fox News: A magyar példa követendő Európa számára – Videó

Hű de szimpatikus – Íme, a Momentum főpolgármester-jelöltje