in ,

A hazaáruló baloldal nem emlékezik meg az államalapításról

Hivatalos honlapjaik, közösségi olda­laik szerint a baloldali, liberális ellenzéki pártok egyike sem ünnepel augusztus 20-án

Hivatalos honlapjaik, közösségi olda­laik szerint a baloldali, liberális ellenzéki pártok egyike sem ünnepel augusztus 20-án. Így az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Liberálisok és a Párbeszéd sem tart megemlékezést, a pártok várhatóan tavalyi gyakorlatuknak megfelelően közleményt adnak majd ki az államalapítás ünnepén.

A Mi Hazánk Mozgalom augusztus 20-án a fővárosi Városligetben tartja egész napos családi és politikai rendezvényét, amelyen a szervezet egy hónapja társadalmi vitára bocsátott alapító nyilatkozatát is elfogadják. Az érdeklődők egész nap beszélgethetnek a Mi Hazánk elnökségének tagjaival. Az egész napos családi programok között lesz gyerekvonat, ugrálóvárak, pónilovaglás, gyerekkoncert, valamint kézműveskedés, de lesz véradási lehetőség is.

Déltől több közszereplő értelmiségi kerekasztal-beszélgetése hallgatható meg, felszólal Popély Gyula történész, egyetemi tanár, Téglásy Imre életvédő, az Alfa Szövetség elnöke, valamint Zétényi Zsolt jogász, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke. A Jobbikból kilépett, jelenleg független polgármesterek kerekasztal-beszélgetésén részt vesz Csicsai László Viktor (Kereki), Dócs Dávid (Cserháthaláp), Ferenczi Gábor (Devecser), Szél Csaba (Nagytőke) polgármestere. Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke és Dúró Dóra elnökhelyettes beszédei a hivatalos program szerint délután fél 3-kor hallhatók majd. Az egész napos programot a Historica, majd a Hungarica zenekarok koncertje zárja.

A Jobbik idén a Pál-völgyi barlangnál tartja államalapító ünnepségét, Családi nap az összetartozásért címmel. A párt honlapján megtalálható leírás szerint az eseményen a főzőversenyen és az ügyességi vetélkedőkön túl a Jobbik több politikusaival is lehet majd beszélgetni. Sneider Tamás elnök, valamint Gyöngyösi Márton elnökhelyettes Hova tovább, Jobbik címen tart majd előadást délután 16 órától. A Jobbik rendezvényén idén a Kalapács Együttes és a Hol­lywood Rose nevű zenekar ad koncertet.

(Bákonyi-Gabay, magyaridok.hu)

Magyarországon akar élni a fiatalok kétharmada – Eközben az ellenzéki sajtó ennek ellenkezőjét hazudja

FIGYELEM! NEM STADION! – Négy hónap alatt elkészült a Szegedi Ifjúsági Centrum szerkezete