in ,

A hatalomért mindent – ismét lyukra futott az ellenzéki sajtó letelepedési kötvény ügyben!

TÉVEDÉSEK ÉS VALÓTLANSÁGOK A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNY-ÜGYBEN ÍRT CIKKEKBEN

LYUKRA FUTOTTAK AZ ELLENZÉKI OKNYOMOZÓK

 

Több internetes portál is valótlan állításokat közölt szerdán a letelepedési kötvények ügyében. Az oknyomozók szerint kockázatot jelentő Salmo Bazkka egyáltalán nem vett ilyen kötvényt, az USA külügyminisztériumi szankciós listáján szereplő Atiya Khoury pedig évekkel korábban vásárolt, mint hogy a lista egyáltalán megszületett volna.

A Belügyminisztérium közleménye szerint a valóságtól elrugaszkodott cikknek kizárólag a választási hangulatkeltés a célja.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-nek küldött álláspontjában kampánykamunak nevezte a cikket.

 

 

Hosszas oknyomozás után állt elő szerdán a 444 és a Direkt36, hogy információik szerint az elmúlt években magyar letelepedési kötvényt vásárolt több olyan személy is, akik komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek Magyarország és az Európai Unió számára. Szerintük az egyik letelepedési engedélyhez jutott férfi a hatóságok gyanúja szerint olyan nemzetközi bűnszervezet tagja, amely fegyver- kábítószer és embercsempészetből származó pénzek tisztára mosásával foglalkozik. Ugyancsak magyar papírokat kapott a háborús bűntetteket elkövető szíriai Aszad-rezsim egy kulcsfigurája is, aki az amerikai kormány szerint Oroszországból és Libanonból mozgat pénzeket a szír diktatúra számára, állítják az oknyomozók.

Írásukból megtudhatjuk, hogy a két gyanús letelepedési kötvényvásárló neve azután derült ki, hogy több mint két hónapja egy-egy feladó nélküli boríték érkezett a 444 és a Direkt36 szerkesztőségébe. A boríték több ország állampolgárainak nevét tartalmazta, akik a levél névtelen írója szerint részt vettek a magyar letelepedési kötvényprogramban.

A 444 és a Direkt36 úgy döntött, hogy csak azoknak a nevét hozza nyilvánosságra, akiknél ehhez közérdek fűződik. Ilyennek gondolják a szír állampolgárságú Salmo Bazkkát, akit az olasz hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy egy nemzetközi, pénzmosással foglalkozó bűnszervezet tagja. A másik ilyen szereplő a szintén szír állampolgár Atiya Khoury, aki szerepel az Egyesült Államok szankciós listáján, az amerikaiak szerint ugyanis ő Bassar al-Aszad szíriai elnök egyik legfontosabb pénzembere.

Mindkét férfi esetében vannak olyan nyomok, amelyek őket, illetve családtagjaikat Magyarországhoz kötik, illetve Bazkkáról egyik rokona is azt állította, hogy vásárolt letelepedési kötvényt. Arról nincs információjuk, hogy Khoury és Bazzka, illetve családjuk a kötvényprogram 2013-as indulása után pontosan mikor jutottak a magyar papírokhoz.

Ugyanakkor a Magyar Idők hivatalos forrásból arról értesült, hogy

Salmo Bazkka néven egyáltalán nem vásároltak letelepedési kötvényt, Atiya Khoury pedig évekkel korábban vásárolt ilyen kötvényt, mint hogy az Egyesült Államok létrehozta volna a szankciós listát. Az USA Külügyminisztériumának szankciós listája 2016. július 26-tól létezik, amin már valóban szerepel Atiya Khoury.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a Kormányinfón újságírói kérdésre elmondta az üggyel kapcsolatban, minimális volt azoknak a száma, akiket nem engedtek, hogy ilyen kötvényhez jussanak, mivel a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH), valamint az elhárítás profi munkát végez. Ugyanakkor szerinte tisztázni kell, hogy ki jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Arra a kérdésre, hogy terrorizmus finanszírozásával és pénzmosással összefüggésbe hozott emberek azt jelentenek-e, azt mondta, ezt az illetékes szolgálatoknak kell eldönteniük.

– Nagy baj lenne, ha Lázár János vagy Orbán Viktor döntené el, hogy ki jelent nemzetbiztonsági kockázatot

– fogalmazott a miniszter.

G7.24.hu portál ugyancsak lyukra futott letelepedési kötvény-ügyben. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője cáfolta, hogy az ügyészség nyomozna.

A portál azt állította, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbküldte az ügyészségnek a letelepedési kötvényprogrammal kapcsolatos nyomozást, és a továbbiakban az ügyészség nyomoz a kérdéskörben.

KORMÁNY: VÁLASZTÁSI HANGULATKELTÉS, KAMPÁNYKAMU A BŰNŐZÖK LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYÉRŐL SZÓLÓ CIKK

Valóságtól elrugaszkodott cikknek, kampánykamunak tartja a kormány azt a kedden megjelent cikket, amely szerint külföldi bűnügyben érintettek is hozzájutottak magyar állampolgársághoz letelepedési kötvények vásárlása révén.

A Belügyminisztérium délutáni, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a valóságtól elrugaszkodott cikknek kizárólag a választási hangulatkeltés a célja. Hozzátették: a magyar hatóságok egyedi ügyben nem adhatnak tájékoztatást a médiatartalom-szolgáltatók munkatársainak.

„Sajnálatos ugyanakkor, hogy az ‘oknyomozók’ azokat az ellenőrzési lehetőségeket sem használják ki ‘hírük’ közzététele előtt, amelyek bárki számára nyitva állnak, és egyértelműen cáfolják a megjelenteket”

– írták, hozzátéve: a cikkben megnevezettek egyike sem szerepel az Európai Unió egyetlen tiltó listáján sem, egyikük pedig már a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején Magyarországon élt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-nek küldött álláspontjában ugyanerre az indokra hivatkozva kampánykamunak nevezte a cikket,

„Kampánykamuval pedig a kormány nem kíván foglalkozni”

– írták.
(magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Szijjártó Péter: Ha kormányváltás lesz, akkor bevándorlás is (videó)

BRÉKING! – A Jobbik újabb terrorszervezettel való kapcsolatára derült fény