in ,

A Google kinyírta a mindenszo.hu -t – Lehet végleg bezárunk

Ennyi volt

Ma, 2018.09.19-én a gmail fiókunkba várt egy üzenet, mi szerint a mindenszo.hu közel egy éves működése után minden Google hirdetésünket leállította a Google. Nem titok, hogy azt a kevés pénzt is, amiből megéltünk, a hirdetésekből kanalaztuk össze. Mi nem fogunk kunyizni Konok Péter módjára, hanem egyszerűen közöljük a tényeket: A Google kinyírt minket.

Mindenféle ócska ürügyekre hivatkoznak Gugliék, de teljesen lényegtelen, hiszen a Facebook fiókjainkat is törölték már januártól, méghozzá a választásokig szám szerint 11-et. Most is csak egy kölcsön fiókkal tudtuk a Facebook oldalainkat működtetni, de legalább az működik.
Most új módszert kerestek arra, hogy kinyírjanak minket. Gratulálunk! Sikerült!

Természetesen a fellebbezést megtettük, de az is legalább egy hétig tart, nem sok reményt fűzünk az eredményhez, hiszen automata válasz levelében maga a Google megírta:

” Felhívjuk figyelmét, hogy bár megjegyzéseit a webhely kiértékelése során figyelembe vesszük, nem tudjuk garantálni, hogy újból engedélyezni fogjuk a hirdetésmegjelenítést. Köszönjük a türelmét és megértését. Üdvözlettel: A Google Csapat”

 

Mi is pénzből éltünk, ez van, így jártunk. Kinyírt minket a Google. Gratulálunk Facebooknak, és a Googlenak is, a toleráns, sajtószabadságra annyira érzékeny liberális sajtónak, akiknek a kollegái folyamatosan Fake Newsoztak minket cikkekben (pedig mti híreket vettünk át, és a konzervatív sajtó többi híreit+saját tartalom), a libsi oldal hívei is annyira gerincesek voltak, hogy a sok jelentgetésnek hála 11 Facebook privát fiókunkat töröltették, amire persze a Facebook csapata le tudott csapni.

A választási kampányban olyan honlap látogatási forgalmat sikerült elérnünk, amiért egy libsi oldal is megnyalta volna a tíz ujját. Maga az index hozta le elemzésében, hogy az Origo.hu elé kerültünk a kampányidőszakban. 2 hét alatt 2.5 millió emberhez értünk el 10x. Erre büszkék vagyunk. Nem számít. Akit a nemzeti oldalon ki lehet csinálni, azt kicsinálják. Vagy szó szoros értelemben eltávolítják az élők sorából, vagy anyagilag ellehetetlenítik.
Ez ám a nagy diktatúra, mi, libsik?

Jó volt veletek, kedves Olvasóink, a fellebbezés ugyan még tart, de nem sok reményt fűzünk hozzá a “múltunkat” és az eddigi folyamatos támadásokat tekintve. Mi ehhez értettünk, ezt tudtuk szívvel, lélekkel csinálni, ez nem is munka volt, szenvedély, hivatás, hobbi. Úgy néz ki eddig tartott.

Üdvözlettel,
Domokos András
Főszerkesztő
mindenszo.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Cseh lap: az EU liberális demokráciája pont olyan, mint a szovjet népi demokrácia volt

Bulgária is kiáll Magyarország mellett