in

A fiataloknál is népszerű a Fidesz – Mutatjuk mennyire

a Fidesz a legnépszerűbb párt a fiatalok, az idősek, a középkorúak, a házasok, a nők és a férfiak körében

Az ellenzéki pártok áprilisban elszenvedett csúfos kudarcát követően a kormánypártisággal nehezen vádolható Medián egy érdekes felmérést tett közzé, amely a pártpreferenciával rendelkező biztos szavazók korát vizsgálta. Az évek óta hallható ellenzéki propaganda ellenére kiderült, hogy a Fidesz a legnépszerűbb párt a fiatalok, az idősek, a középkorúak, a házasok, a nők és a férfiak körében is mind százalékos arányban, mind számszerűsítve.
Ezzel pedig meg is dőlt az a mítosz, miszerint a kormánypárt hadilábon állna a fiatalok körében.
De miért ilyen népszerű az immár harmadjára is kétharmadot szerző nemzeti kormány a 18-29 korosztály számára? A válasz többek között kiderül az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményéből is, amely tökéletes összegzést tett közzé arról, miként becsüli meg a nemzeti kormány a magyar fiatalokat.Ugyanis folyamatosan bővítik azon támogatások, lehetőségek körét, amelyek a fiatalok továbbtanulását, családalapítását, otthonteremtését, nyelvtanulását, elhelyezkedését segítik. Éppen ezért a gazdaság dinamikus növekedésének, a béremeléseknek és a munkahelyteremtéseknek köszönhetően a magyar fiatalok előtt stabil és tervezhető jövőkép áll.

Az idei évben a fiatalok minden eddiginél több támogatást kapnak, lássuk:

  • A kormány január 1-je óta – adott értékhatárig – minden 35 év alatti fiatalnak utólagosan megtéríti egy sikeres közép- vagy felsőfokú komplex nyelvvizsga díját,
  • július 1-től pedig a 20 év alattiak számára  – adott értékhatárig – a KRESZ tanfolyam és vizsga árát is.
Az intézkedések népszerűek, július 31-ig közel 14.000 kérelem érkezett be a nyelvvizsga-díjak utólagos megtérítésére, míg mindössze 1 hónap alatt közel 400 fiatal élt az ingyenes KRESZ tanfolyam és vizsga díjának visszatérítési lehetőségével. Ráadásul
  • január 1-je óta hazánkban a legalacsonyabb az Európai Unión belül az internetezést terhelő általános forgalmi adó, miután a kormány kezdeményezésére a parlament 18-ról 5%-ra csökkentette azt.
A magyar fiatalok családalapítása, gyermekvállalása, otthonteremtése is kiemelt fontosságú, ezért a kormány számukra is biztosítja többek között
  • a Családi Otthonteremtési Kedvezményt – amelyre a 2019-es költségvetés a 242 milliárd forint értékű otthonteremtési programmal minden eddiginél többet fordít -,
  • az első házasok adókedvezményét
  • és a családi adókedvezményt.

Mi több, 2018-tól a diplomás GYED már a gyermek kétéves koráig jár az érintett szülőnek, valamint gyermekvállalás esetén a kormány felfüggeszti, mérsékli, vagy teljes egészében elengedi az édesanyák diákhitel-tartozását.

A kormány a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak is igyekszik minden lehetőséget és támogatást megadni:

  • a Diákhitel1 esetében a felvehető összeget havi 70.000 forintra emelte,
  • kamatmentessé tette a Diákhitel2-t,
  • és a külföldi tanulmányokat folytatók számára az igényelhető maximális összeg is növekedett, elérve a havi 140.000 forintot.

Mindezeken kívül szeptember 1-től 40%-kal emelkednek a szociális alapú felsőoktatási ösztöndíjak.

A kormány továbbra is kiemelt hangsúlyt helyez a fiatalok foglalkoztatásának elősegítésére:

  • Az Ifjúsági Garancia programnak köszönhetően már több mint 110.000 fiatal kapott állásajánlatot,
  • a pályakezdők foglalkoztatását továbbra is adókedvezménnyel támogatja a kormány,
  • az “Önkéntesség személyre szabva” projektben a 18-21 év közti fiatalok gyűjthetnek hasznos tapasztalatokat a pályakezdés megalapozásához,
  • míg többek között a Lépj! a Piacra és a Fiatal Gazda programok a vállalkozóvá válást segítik.

(forrás:www.echotv.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

HAJRÁ MAGYAROK! Újabb glasgowi arany: Rasovszky Kristófót nem lehetett megverni 25 kilométeren

NEM AZ ÉN PÁPÁM – Léket kapott Ferenc pápa népszerűsége