in

TRUMP BECSICSKÍTOTTA A CNN-t – A CNN propagandistájának Angliáig kellett utazni, hogy Trump helyre tegye

Donald Trump amerikai elnök nem jött zavarba, amikor a kőkemény politikai munkát végző, de objektívnek hazudott CNN-t kellett helyre tennie a szigetországi látogatása során

Nemcsak itthon, hanem az Egyesült Államokban is akadnak önjelölt, baloldali hazugsággyárak. Ezeket pedig Trump pontosan a megfelelő módon kezeli: egész egyszerűen kimondja azt, amit senki más nem mer velük kapcsolatban, hogy „fake news-t” tolnak. Így tett az amerikai elnök a szigetországi látogatása közben is, amikor a pénteki, Theresa May brit miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón tette helyre a CNN notórius hazudozóját, Jim Acosta riportert.

Az eseményen észrevehető, hogy a kérdezési sorrendet Trump határozza meg, ennek ellenére a CNN riportere soron kívül megpróbálja szóra bírni az elnököt pusztán azért, mert úgy érzi, Trump megsértette korábban a CNN „jóhírnevét”. A felvételek tanúsága alapján ez cseppet sem hozta zavarba az elnököt, ki is jelölte a következő kérdezőt, John Roberts Fox-tudósító személyében. Mindeközben többször is elismételte a CNN tudósítójának, hogy

nem, nem kérdezhetsz. A CNN fake news, így onnan nem fogadok kérdéseket. Következzen inkább egy valódi hírcsatorna.”

Korábban megírtuk, Trump Nagy-Britanniából ma repül Helsinkibe, ahol kedden tárgyal Vlagyimir Putyinnal. Ez lesz az első hivatalos csúcstalálkozójuk azóta, hogy Trump elfoglalta elnöki hivatalát.

(forrás: Sümeghi Lóránt, 888.hu)

NEMZETKÖZI BALHÉ LETT BELŐLE – Ezrek tüntettek Londonban Tommy Robinson kiszabadításáért

HÜLYE SPANYOLOK – A spanyolok nem hagyják abba: számolatlanul veszik át a bevándorlókat