in ,

10 évesekkel plakátoltat Gyurcsány és a DK – Ez konkrétan bűncselekmény! – Ez már politikai pedofília

Fiatalok plakátolnak a DK-aktivisták helyett, ha kell, iskolaidőben

Iskolaidőben ragasztanak ki DK-s plakátokat fiatalok Budapesten. A Ripost úgy tudja, hogy a diákokat Gyurcsányék fizetik és ha kell, még igazolást is tudnak intézni számukra.

 

A főváros több pontján is látni lehetett, ahogy a diákok a Demokratikus Koalíció plakátjait ragasztgatják.

A legfiatalabb gyerek alig volt tízéves, de a legidősebbek se voltak 13-nál többek a lap szerint.

Fotó: Ripost

Az itthon hatályos jogszabályok szerint speciális körülmények fennállása esetén 15 év az a korhatár, amikor gyerekek dolgozhatnak, de az általános korhatár ennél magasabb, 16 év.

Le kell fotóznunk mobillal, hogy hova ragasztottuk ki a Gyurcsányt, aztán megszámolják és ha megvan ötven, akkor azonnal adnak egy ezrest”

– mondta egyikük a Ripostnak.

fotó: ripost

Úgy tudni, hogy a diákok feketén, zsebbe kapják a pénzt.
(888.hu)

Karácsony árnyékszék kormánya máris eltörölné a 15%-os szja-t! – Jöhet a 38%-os adó. Erre minden magyar gatyája rámegy.

Így működik Soros és Simicska médiagépezete: Lejárató cikkekkel sorozzák a migrációról beszámoló svéd-magyar nőt